Bajban lehetnek az F1-es csapatok egy szabály betartásával

A Forma-1 csapatai komoly kihívás előtt állnak, ugyanis szabály kötelezi őket arra, hogy két szabadedzésen újoncokat ültessenek az autóikba a szezon vége előtt.

Liam Lawson, Red Bull Racing RB18

Az FIA szabályzata szerint minden versenyzőnek át kell adnia egy ülését egy újoncnak, aki kettőnél kevesebb versenyen állt eddig rajthoz. Mivel ez az évadnyitón így számít, így a McLaren Oscar Piastri, a Williams Logan Sargeant, az AlphaTauri pedig Nyck de Vries révén egyet már kipipált.

Szokatlan módon idén egy, a mezőnyben részt nem vevő újonc sem szerepelt szabadedzésen, tavaly a Williams ezt De Vries, a Red Bull pedig Juri Vips révén teljesítette Barcelonában. Ez azt jelenti, hogy még 17 újoncnak kellene szabadedzésen szerepelnie az elkövetkező tíz futamon, ebből csak Frederik Vesti mexikói bemutatkozása hivatalos a Mercedesszel.

Nem is lesz könnyű dolga a csapatoknak ezeket az edzéseket elosztani, mivel igazából csak hét versenyük van. Katarban, Austinban és az Interlagoson sprinthétvégét rendeznek, így csak egy szabadedzés lesz az időmérő előtt, ezeken újoncokat szerepeltetni hatalmas baklövés lenne. Viszont a fennmaradó hét helyszínből is több hibádzik.

Szingapúrban és Las Vegasban utcai pályák vannak, ahol a balesetek nagy kockázata miatt nincs sok értelme újoncokat szerepeltetni, különösen utóbbin, amely vadonatúj pálya és a versenyzőknek be kell tanulnia.

Zandvoortban, Monzában és Abu-Dzabiban F2-es versenyek is lesznek és a csapatok ilyenkor nem szívesen terelik el ifjoncaik figyelmét a Forma-1-gyel, főleg, ha esélyesek arra, hogy F1-es szuperlicencet szerezzenek. Idén az F2 első hét helyezettje mind akadémista: Theo Pouchaire (Alfa), Vesti (Mercedes), Ajumu Ivasza (Red Bull), Jack Doohan (Alpine), Victor Martins (Alpine), Oliver Bearman (Ferrari) and Enzo Fittipaldi (Red Bull).

Emiatt Zandvoort és Monza is kiesik – főleg, mert utóbbin a megszokottól eltérő gumikiosztás lesz -, így elkerülhetetlennek látszik, hogy Abu-Dzabiban ejtse meg számos csapat a kötelező szabadedzést, ahogy tavaly is, ahol öt autót is az F2-ben a bajnokságban előkelő helyekért harcoló versenyző fiatal töltött be.

A két megmaradó pálya a naptárban Szuzuka és Mexikóváros, de még itt is kompromisszumot kell kötni, mivel a Pirelli ezen a két helyen tesztelné a 2024-es gumik prototípusait. Szuzuka trükkös jellege és az eső valószínűsége miatt általában ritkán is használják újoncok szárnypróbálgatására a csapatok, bár volt már rá példa, 2014-ben egy bizonyos Max Verstappen beülhetett ott a Toro Rossóba.

Mivel van itt tapasztalata, logikus lenne, ha Lawson itt kapna egy esélyt, míg Ivasza, aki szintén versenyzett itt, mielőtt Európába költözött, nyilvánvalóan remek PR-lépés lenne az AlphaTauri volánjánál Juki Cunoda mellett.

Ez alapján Mexikó tűnik az egyetlen olyan pályának, ahol lehet értelme újoncokat ültetni az autóba, még a Pirelli tesztjével együtt is, így várhatóan Abu-Dzabi mellett itt is rengeteg új névvel fognak találkozni azok, akik nem követik az utánpótlás-sorozatokat.

Lewis Hamilton közben panaszt tett az FIA-nál, akik meghallották a szavát, belső vizsgálat indult.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: Hogy Ricciardo túl idős lenne 2025-re?
Következő cikk Szavazás: Ki a Haas történetének két legjobb F1-es pilótája?

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország