Hamilton: pusztító nap ez Leclerc számára, de még sok versenyt fog nyerni

Lewis Hamilton nagyon együttérez Charles Leclerc-kel, aki karnyújtásnyira volt élete első nagydíjgyőzelmétől. Az első három helyezett nyilatkozata a Bahreini Nagydíjról.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Lewis Hamilton:

„Nagyon-nagyon kemény meló volt a mai, a csapat pedig hihetetlen volt. Ami Charlest illeti, megsemmisítő verseny lehetett számára. Ma szerencsések voltunk, de el kell fogadnod azt, ahogy alakulnak a dolgok. A versenyen mindent beleadtam, olyan keményen nyomtam, amennyire csak tudtam. Nagyszerű móka volt a Vettellel vívott csatám. Ha megnézik azt a zászlót fent a tornyon, láthatják, hogy masszív szembeszél volt a 4-es kanyar előtt, és később fékeztem, mint általában véve. Bekúsztam belülről (Vettel ellen), és… Nem értünk össze. Remek eredmény ez a csapatnak, tekintettel arra, mennyire kemény versenyünk volt. A jövőben még sok futamot fog nyerni ez a srác (Leclerc).”

Valtteri Bottas:

„Ma szerencsések voltunk csapatként, de nem estünk szét, nem követtünk el hibát, a kocsi pedig nagyon megbízható volt, ez eredményezte a győzelmet. Kifizetődik a gyárban végzett kemény munka, de nekem bonyolult futamom volt, mert a kocsi egyensúlya teljesen szét volt esve, és én is elkövettem pár hibát. A rajtnál nem hagytam helyet (Hamiltonnak), és soha nem is fogok. Az első kör jó volt, de elbuktam egy helyet az 1-es kanyarban, kicsit blokkoltam a kerekeket. Jó kis csata volt Lewisszal.”

Charles Leclerc


„Előfordul, ez része a motorsportnak. A mai nem a mi napunk volt, de bízom a csapatban, hiszen bámulatos munkát végeztek Ausztrália óta, hogy ledolgozzák a tempóhiányunkat. Rendkívül csalódott vagyok, ahogy az egész csapat, de ilyen előfordul a szezonban, szerintem így is a legtöbbet hoztuk ki belőle. Végül is a biztonsági autóval szerencsések voltunk egy szerencsétlen helyzetben. Úgy vélem, az üzemanyag sem lett volna rendben. Ezt most nagyon nehéz lenyelni, hiszen az autónk egész hétvégén bámulatos volt, de biztos, hogy erősen térünk vissza.”

„Nem vettem valami jó rajtot, de aztán az egész versenyen erősek voltunk, vagyis nagy kár, hogy csak harmadikak lettünk. Ez is a versenyzés része, mint mondtam. Már korábban is többször mondtam, hogy én sosem az eredményt nézem, hanem a potenciált arra, hogy jobbak is lehettünk volna. Ma nem a harmadik helyet érdemelnénk, de így is boldog vagyok és gratulálok Lewisnak, illetve Valtterinek.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc drámai módon bukta el a győzelmet Bahreinben a Ferrarival, Vettel hibázott, elszállt
Következő cikk Grosjean: „Inkább most nem mondom el, hogy mit gondolok…”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország