Bahrein vakcinákat kínál az F1 résztvevőinek, de nem kérnek belőle

A Forma-1 2021-es szezonja Bahreinben fog megkezdődni, az ország pedig vakcinákat ajánlott a sport oda utazó résztvevőinek, azonban a Motorsport.com információi szerint a csapatok nem élnek a lehetőséggel.

A Gulf Air Boeing 787-9 Dreamliner flies over the grid prior to the start

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

A szokásosnál rövidebb, mindössze 3 napos lesz az idei szezon előtti F1-es teszt, amelyet március 12. és 14. között rendeznek majd Bahreinben. A száguldó cirkusz ezt követően is a helyszínen marad, hiszen március 28-án kerül sor a szezon első F1-es futamára a bahreini pályán. 

Bahrein világszerte az egyik legmagasabb COVID-19 átoltottsági mutatóval rendelkezik: a lakosságának körülbelül a 9 százaléka kapta meg a szükséges dózist a vakcinából.

Az ország pedig vasárnap bejelentette, hogy a helyszínre utazó F1-es személyzet számára COVID-19 vakcinákat kínálnak.

Még több hír:

„A Bahreini Királyság oltási programját önkéntes alapon kiterjesztené az ország területén zajló nagy volumenű eseményekre, ahol ebből mind a résztvevők, mind a lakosság profitálna.”

„Az F1 idei időbeosztásának köszönhetően a résztvevők túlnyomó többsége már a futam előtt három héttel megrendezésre kerülő teszten is jelen lesz” – áll a közleményben.

„Ez egyszeri lehetőséget kínál arra, hogy vakcina (Pfizer-BioNTech vakcina) formájában kínáljunk védelmet annak, aki igényt tart rá.”

Bahrein Egészségügyi Minisztere szerint ajánlatukkal mindenki élhet, aki „résztvevőnek” számít a verseny hétvégén. Az első oltást a tesztek előtt, míg a másodikat három héttel később, a versenyt követően kapnák meg.

 

Azonban a Forma-1 egyik szóvivője megerősítette, hogy magának a szervezetnek „nem áll szándékában utazási csoportként a koronavírus elleni oltásra az Egyesült Királyság egészségügyi rendszerén kívül”.

A Motorsport.com információi szerint a legtöbb csapat nem fog élni a Bahrein kínálta lehetőséggel. Bahreinben februárban hágott tetőfokára a napi COVID-19-fertőzöttek száma, a csúcsot a napi 848 esetszám jelentette, a járvány kezdete óta pedig 444-en haltak meg a fertőzés következtében.

Új infók a 2025-től érkező motorformuláról…


Íme a MotoGP 2021-es szezonjának teljes mezőnye, a Motorsport Images kiváló fotóival illusztrálva!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Ilyen lehetne a BMW festése 2021-ben a Forma-1-ben! (képek)
Következő cikk A számok alapján egy többszörös világbajnok a hibrid-éra legnagyobb vesztese

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország