Bahrein legújabb rendelkezése veszélybe sodorhatja a futamot, a Superbike futam is elmarad Katarban

A Bahreini Egészségügyi Minisztérium új rendelete szerint olyan emberek, akik a felsorolásban részt vevő 9 ország valamelyikében tartózkodtak 14 nappal a Bahreinbe érkezésük előtt, nem kapnak bebocsájtást kapnak az országba.

Sakhir Tower, Bahrain International Circuit

Fotót készítette: Andrew Hone / Motorsport Images

A szezon kezdete előtt továbbra is a koronavírus járvány okozza a legnagyobb fejtörést a csapatoknak és az FIA-nak is, miután reggel Vietnám szigorított az olasz állampolgárokra is vonatkozólag, most Bahrein is új szabályokat vezetett be a járvány megfékezésének érdekében.

A koronavírus tovább bonyolítja a Forma-1 életét. Bár korábban a szervezők azt mondták, minden probléma nélkül megrendezésre kerül majd a Bahreini Nagydíj, az új szabályzat miatt a száguldó cirkusznak ismét változtatnia kell a repülési útvonalain.

Az F1-es csapatok gyakran Kínában, Szingapúrban vagy Hong Kongban szálltak át útjaik során, de hogyha el akarnak jutni Bahreinbe, megfelelve az új szabályzásnak, akkor ezeknek az országoknak a reptereit nem használhatják.

Így kevés alternatívája maradt az F1-nek, hogyan jusson el Bahreinbe Ausztráliából. Az egyik megoldás, hogy a Fülöp-szigeteken szállnak majd át. A bahreini futam közvetlenül az Ausztrál Nagydíjat követően kerülne majd megrendezésre, március 22-én.

Még több F1 hír:

A Bahreini Királyság közleménye:

„A Bahreini kormányzat ideiglenesen minden olyan személy belépését megtiltja, akik 14 nappal az érkezésük előtt Olaszországban, Iránban, Hong Kongban, Irakban, Thaiföldön, Szingapúrban, Malajziában vagy Dél-Koreában volt.”

„Azok a bahreini állampolgárok, akik az előbb felsorolt országokban voltak, természetesen hazatérhetnek, de az egészségügyi vizsgálat után karanténba kell vonulniuk. Bahrein felfüggeszti a repülőjáratokat a Dubai Nemzetközi Repülőtérrel, és a Sharjah Nemzetközi Repülőtérrel is.”

A BBC értesülései szerint Bahrein „különleges eljárást készít elő a csapatok, felügyelő szervek (FIA), a TV-közvetítők és média munkatársai számára", és a résztvevőktől adatokat kért be, mint név, és repülési részletek, különösen azoktól, akik az említett 9 ország valamelyikében jártak.

Közben bejelentés érkezett, hogy a katari futam a Superbike világbajnokságban is elmarad, miután a Katari Kormányzat is 14 napos karantént rendelt el azoknak, akik Olaszországból érkeznek.

Új időpontot még nem határoztak meg az így elmaradt Katari Nagydíjnak, viszont a szervezőknek problémás lehet új időpontot találni az elmaradt futamnak, ugyanis hamarosan egy nagyméretű felújításon fog átesni a pálya, amelynek keretén belül újraaszfaltozzák és a világítást is korszerűsítik, először 2004 óta.

A Superbike világbajnokság következő futama március 27.-29. között lesz megtartva a spanyolországi Jerezben.


A WSBK motoros széria az egyik legnagyobb és leglátványosabb verseny a MotoGP mellett. Ezúttal egy rendkívül látványos befutót nézhetünk meg Toprak Razgatlioglu, Alex Lowes és Scott Redding társaságában. Ez az, amit a közönség látni akar, és pontosan ez az, amit meg is kap a szériától.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Mindenki Leclerc barátja akar lenni
Következő cikk A koronavírus miatt elmarad a Ferrari és a Pirelli F1-es tesztje

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország