"B terv a Forma-1-ben": Másodosztály régi futóművel

"B terv a Forma-1-ben": Másodosztály régi futóművel

Míg a Manor megmenekült, a Forma-1 elvesztette a Caterhamet. Ecclestone leleplezte a „B tervet”.

Tavaly év végén két csapat nem az eredményeit ünnepelte, hanem pénzügyi problémákkal szembesült. A Marussiának és a Caterhamnek le is kellett mondania az utolsó három futamot. Habár a Caterham teljesíteni tudta a szezonzáró futamot, de a Forma-1-es csapat további működéséről le kellett mondania. Eközben a Marussia talált egy befektetőt.

Bernie Ecclestone nyilvánosságra hozta, hogy egy olyan „B terven” dolgozik, ami két különböző kategóriában is alkalmazható lenne. A pénzügyi problémákkal küzdő istállók két évvel ezelőtti Red Bull futóművet lízingelhetnének egy V8-as Mecachrome motorral. Ez összesen 15 millió euróba kerülne, ami igazán kitűnő ajánlatnak számít a királykategóriában.

Ezt a javaslatot már több kritika érte: „Egyesek úgy gondolják, hogy ez nem lenne többé Forma-1.” – mondta Bernie Ecclestone a Daily Mail-nek. De a Forma-1 mindenható ura megvédte stratégiáját: „A versenyeket nem befolyásolná. A kis csapatok pedig nem küzdenének többé adóssággal.”

A brit célja, hogy a nézőkkel elfogadtassa tervét: „Egy vállalkozás vagyunk a szórakoztatóiparban.” – hangsúlyozza a 84 éves üzletember. Ecclestone-t különösen a felek közötti nézeteltérés zavarja: „Az FIA zöld Forma-1-et akar, a csapatok különböző véleményen vannak, de tulajdonképpen mind sikeres világbajnokságot akarunk látni.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Bernie Ecclestone
Cikk típusa BRÉKING