BRÉKING

Azonnali hatállyal életbe lép az új szabály: Semmilyen rádiós kommunikáció nem engedett a Forma-1-ben az autókról és a versenyző

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenyigazgatója megerősítette a korábbi értesüléseket, miszerint betiltanak néhány rádiós kommunikációt a Forma-1-ben.

Az F1-live.hu korábban már beszámolhatott a hírről, miszerint bizonyos rádiós kommunikációkat betiltanak a Szingapúr Nagydíjtól, ami a következő versenyhétvége lesz a Forma-1-ben.

Az FIA úgy érzi, ezentúl a versenyzőknek egyedül, mindenfajta rádiós segítség nélkül kell vezetniük az autókat. Charlie Whithig versenyigazgató Adam Copper, független újságíró kérdésére megerősítette, a hír igaz.

Whiting elmondta, a szigorítás azonnali hatállyal életbe lép a sportban, mely szerint a versenyzők ezentúl nem kommunikálhatnak az autóban ülve azokról a dolgokról, melyek szorosan kapcsolódnak a gép teljesítményéhez, vagy hozzájuk, a pilótákhoz. Így például ezentúl arról sem lehet majd beszélni az adott esemény ideje alatt a pályán, hogy a pilóta miként váltson az adott kanyarban, vagy hol adjon több gázt.

Az azonban megengedett, hogy az ellenfelek távolságáról, vagy a bokszstratégiáról kommunikáljanak.

Az új szabály kimondja, hogy a csapat számára tiltott, hogy bármilyen más formában közölje ezeket az adatokat a versenyzőjével.

Hamarosan mindezt hivatalosan is bejelentheti a szövetség. Ennek ellenére sok a megválaszolatlan kérdés, miszerint pontosan milyen teljesítménnyel kapcsolatos információk oszthatók meg a versenyzőkkel, és melyek azok, amiket biztosan nem szabad átadniuk a mérnököknek a pilótáknak.

Most Whiting a német AMuS kérdésére pontosított pár dolgon, miszerint miket lehet, és miket nem lehet megosztani, vagy közölni a versenyzőkkel a pályaidő alatt.

Megengedett információk:

- információk, utalások a forgalomról

- pit-idő

- csapatutasítás

Nem megengedett információk:

- felvezető körön instrukciókat adni a startot illetően

- sebességváltó-szinkron

- harapás pont megadása

- fék-és gumihőmérséklet

- egyéb gumiinformáció

- fék állapota

- üzemanyag-fogyasztás

- motortérképek

- ERS üzemmód

- diff beállítások megadása

Az FIA egyértelművé tette, miután az irányelvek egyértelműek, nem fognak figyelmeztetni senkit, egyszerűen büntetést rónak ki az adott csapatra, vagy versenyzőre. A büntetés mértéke a vétség mértékétől változhat. Fontos információ, hogy a szabályváltozás az egész versenyhétvégére vonatkozik, tehát nemcsak a versenyre, hanem a szabadedzésekre és az időmérőkre is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kezeket a magasba! 30 perc onboard a 2014-es Olasz Nagydíjról
Következő cikk Fedélzeti kamerás felvétel Szocsiból: így mutat a pálya egy 208-as Peugeot szélvédőjén keresztül

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország