BRÉKING

Azonnal villant a 32 éves F1-es újonc a Belga Nagydíjon: Ciki Marcus Ericssonnak

André Lotterer egy remek első napot zárt a Caterham F1 Team színeiben a Belga Nagydíjon, mely bizonyította azt, hogy mennyire tehetséges is valójában.

Lotterer komoly tapasztalattal rendelkezik a motorsportban. Az Audi Sport versenyzője ezen a hétvégén a Forma-1-ben kap lehetőséget, méghozzá a legendás belga helyszínen. A német versenyző azonnal bizonyított, és noha életében most vezethette először a Caterham gépét, remek teljesítményt nyújtott, finoman szólva is leárnyékolva csapattársa korábbi eredményeit.

„Ez egy fontos nap volt számunkra, mivel a csapattal egy komolyabb aerodinamikai csomagot teszteltünk. Fontos volt, hogy sokat legyünk kint a pályán és a megfelelő adatokkal dolgozzunk tovább. Örülök, mivel egyértelműen látok jeleket arra, hogy megtettünk pár lépést előre, de természetesen ez még mindig nem az, ahol lenni szeretnénk.” – mondta Christian Albers, a Caterham csapatfőnöke.

„Ezen a pénteki napon André nagy segítségünkre volt, és noha csak most vezethette először ezt az autót, és a Forma-1-ben nem rendelkezik komoly tapasztalattal, nagyon jó munkát végzett. Kiváló visszajelzéseket adott, és azt hiszem, ismét bizonyította, hogy milyen remek versenyző is ő valójában. Rendkívüli munkát végzett, azt kell mondjam, ami egyúttal meglepetés is volt számunkra, mivel tényleg új nálunk és a Forma-1-ben is.”

Lotterer szintén elégedett volt.

„Rendkívül hálás vagyok ezért a lehetőségért és nem győzök köszönetet mondani érte. Hihetetlen élmény a Forma-1-ben dolgozni és vezetni. Nagyon örülök, hogy itt lehetek és ezzel az új élménnyel már most jobb és több versenyzőnek érzem magam. A körülményekhez képest elég gyorsan hozzászoktam az autóhoz és összességében nagyon elégedett vagyok a mai nappal.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Persze nem ment minden könnyen, mivel ezt az autót nem rám szabták és a vezetési stílusomhoz képest sokszor másképp reagál, de azt hiszem, sokat léptünk előre a két edzés között. Sajnos délután egy technikai probléma miatt idő előtt véget ért számomra a munka, de összességében pozitívan tudom értékelni a napot. Folyamatosan tanulok és nagyon várom a hétvégét.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Villeneuve szerint nagy butaság egy 17 éves versenyzőnek ülést adni a Forma-1-ben
Következő cikk Raikkönen alatt megint csak döcögött a Ferrari, addig Alonso „szárnyalt”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország