„Azonnal rúgják ki” – Stroll megkapta a magáét a Kínai Nagydíj után

Lance Stroll ismételten nem lehet büszke a teljesítményére, hiszen a Kínai Nagydíj is pocsékul sikerült számára, miután a biztonsági autós újraindításnál felöklelte Daniel Ricciardót, majd nem vállalt felelősséget a hibájáért.

Lance Stroll, Aston Martin F1 Team

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Ez a lépés pedig az ausztrál ellenfelénél is rendesen kihúzta a gyufát, hiszen Ricciardo komolyan kifakadt, amikor szembesítették őt azzal, hogy Stroll még őt nevezte idiótának az incidens után. Később persze az Aston Martin versenyzője már pontosított, és elmondta, hogy nem a riválisát hibáztatja a történtekért, hanem egyszerűen csak a feltorlódott mezőnyt.

Hiába azonban a visszafogottabb álláspont, Stroll kapcsán az idei szezonban nem sok pozitívumról lehet beszámolni, ami miatt sokan arról beszélnek, hogy az Aston Martin jobban tenné, ha elküldené a tulajdonos fiát, mert nem sokra mennek vele a csapatban.

Így van ezzel a versenyzőből lett F1-es szakértő, Jason Watt is, aki az Ekstra Bladetnek írt arról, hogy szerinte meg kéne szabadulniuk Strolltól. „Azonnal rúgják ki. [Fernando] Alonso szerintem a mezőny legrosszabb versenyzője mellett vezet” – hangzott Watt nyers értékelése.

Ezen a ponton persze továbbra sincs sok esély arra, hogy Stroll távozzon az istállótól, még úgy sem, hogy papíron az ő ülése sincs biztonságban az Astonnál 2025-re. Mike Krack csapatfőnök például ismét védelmébe vette őt, és kifejtette, hogy „nagyon kemény” döntés volt megbüntetni Strollt a Ricciardóval történt esetért.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sargeant nem érti a büntetését: legalább szólhattak volna…
Következő cikk Haas: „Indokolatlan” volt Magnussen büntetése

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország