Bottas nyert Bakuban, ismét megállíthatatlan volt a Mercedes!

Valtteri Bottas nyerte az Azerbajdzsáni Nagydíjat csapattársa, Lewis Hamilton előtt. Rajtuk kívül Sebastian Vettel állhatott fel a dobogóra, Charles Leclerc pedig az ötödik helyig tudott felzárkózni.

Pole man Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, celebrates on his car after Qualifying

Pole man Valtteri Bottas, Mercedes AMG F1, celebrates on his car after Qualifying

Jerry Andre / Motorsport Images

A szombati időmérőn Valtteri Bottas szerezte meg a pole-pozíciót, mellőle pedig Lewis Hamilton rajtolhatott el. A második sorból Vettel és Verstappen, a harmadikból Perez és Kvjat rajtolhatott. Leclerc a Q2-ben eldobta a kocsiját az időmérőn, így a 8. pozícióból vághatott neki a versenynek, hárman (Raikkönen, Gasly, Kubica) pedig a bokszból rajtolt.

A rajtnál pár érdekes csatát láthattunk, Bottas és Hamilton „küzdött” egymással, végül a finn meg tudta őrizni a pozícióját. Perez rajtja is jól sikerült, elment Verstappen mellett, azonban a holland vissza tudta venni tőle a pozíciót később.

Leclerc első köre nem sikerült jól, a tizedik helyre esett vissza a közepes gumin rajtoló monacói. Ez nem igazán rázta meg a Ferrari-pilótát, hamar felzárkózásba kezdett. Csapattársát, a 3. helyen haladó Vettelt is utolérte, erre a Ferrari kihozta a bokszba a németet.

Leclerc kint maradt, a lágyon rajtoló élmezőny pedig kilátogatott a bokszba, így a fiatal tehetség vezette a versenyt, majd a monacóira elkezdtek felzárkózni a többiek Bottas, Hamilton, Vettel, Verstappen sorrendben. Sokáig nyúzta a közepes abroncsokat Leclerc…

Féltávnál a top-10 állása Leclerc, Bottas, Hamilton, Vettel, Verstappen, Gasly, Perez, Norris, Sainz, Kvjat volt.

Leclerc mögött eléggé összejött a mezőny, Bottas, Hamilton és Vettel sem volt messze az előtte állótól. A 30. kör magasságában Bottas meg tudta előzni Leclerc-t, majd pár körrel később Hamiltonnak is sikerült mindez. A két előzés között Ricciardo és Kvjat „szórakoztatott” minket egy szürreális jelenettel: Ricciardo elmért egy féktávot, majd beletolatott Kvjatba… Ricciardo és Kvjat ezután fel is adta a versenyt, Leclerc pedig elengedte maga mellett Vettelt, majd a 35. körben bejött a lágyért, a 6. helyre jött vissza.

Leclerc egyetlen lehetősége a „sprint” volt, hiszen 28 mp-s hátrányba került Bottasszal szemben, de lágyabb gumin volt. Először átverekedte magát Gaslyn, utána viszont nem tudott túl jó tempót diktálni, az 5. helyen maradt. Verstappen viszont jó tempót diktált. A másik Red Bull, Pierre Gasly viszont vélhetően motorprobléma miatt kiállt, majd Grosjean is „követte” őt, 16-an maradtak a pályán, közben virtuális safety car lépett érvénybe.

Az utolsó körökben Hamilton próbálta megizzasztani Bottast, de a finn maradt az élen. A leggyorsabb kör Leclerc-é lett. A dobogóra még Vettel állhatott fel, mögötte Verstappen, Leclerc és a Baku-specialista Perez végzett, aki szép, sima futamot teljesített.

Helyezés Versenyző Autó Kör Idő Hátrány Pont
1 Finland Valtteri Bottas Mercedes 51 1:31'52.942   25
2 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes 51 1:31'54.466 1.524 18
3 Germany Sebastian Vettel Ferrari 51 1:32'04.681 11.739 15
4 Netherlands Max Verstappen Red Bull 51 1:32'10.435 17.493 12
5 Monaco Charles Leclerc Ferrari 51 1:33'02.049 1'09.107 11
6 Mexico Sergio Perez Racing Point 51 1:33'09.358 1'16.416 8
7 Spain Carlos Sainz Jr. McLaren 51 1:33'16.768 1'23.826 6
8 United Kingdom Lando Norris McLaren 51 1:33'33.210 1'40.268 4
9 Canada Lance Stroll Racing Point 51 1:33'36.758 1'43.816 2
10 Finland Kimi Raikkonen Alfa Romeo 50 1:32'08.200 1 Lap 1

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Így húzta csőbe a Mercedes a Ferrarit az időmérőn
Következő cikk Vettel a Spanyol Nagydíjon már levadászná a Mercedest

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország