Mercedes: Ma Leclerc-nek kellett volna megszereznie a pole-t

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff az első soruk megszerzése után arról beszélt, hogy Charles Leclerc-nek kellett volna megszereznie a pole-pozíciót, de a Forma-1-ben felesleges a feltételes mód használata.

Charles Leclerc, Ferrari

Charles Leclerc, Ferrari

Simon Galloway / Motorsport Images

A harmadik szabadedzésen még 1,4 másodperces hátrányban volt a Mercedes a Ferrarival szemben, az időmérőn viszont fordult a kocka: Bottas szerezte meg az első rajtkockát csapattársa, Hamilton előtt, Vettel „csak” harmadik lett, míg Leclerc a Q2-ben összetörte az autóját, így a kilencedik helyről kezdheti majd meg a felzárkózást holnap.

Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke a kettős Mercedes-sikert követően arról nyilatkozott, miért kerültek egyre jobb helyzetbe az idő múlásával, illetve azt is hozzátette, normál körülmények között a Ferrari fiatalja, Leclerc szerezhette volna meg a pole-t.

Még több F1 hír:

„Minél tovább tartott az időmérő, annál versenyképesebbek voltunk. Az eddigi időjárási körülmények megnehezítették a dolgunkat, nehezen tudtuk a gumikat a megfelelő működési tartományba hozni, egyértelműen gyengébbek voltunk ebben a riválisainknál. De amikor a pálya hőmérséklete több fokkal lehűlt, hirtelen jobbak lettünk e téren.”

„Az eredményt mindig számos faktor határozza meg. Ma Charles Leclerc-nek kellett volna megszereznie a pole-t, ha bejutott volna a Q3-ba, lett volna rá esély, viszont a Forma-1-ben felesleges feltételes módot használni. Valtteri remek munkát végzett, megérdemelten verte meg Lewist.”

Ezzel az eredménnyel Valtteri Bottas lett az idei első „duplázó” a pole-ok tekintetében, a finn pilóta Kínában is megszerezte az első rajtkockát, így neki 2 rajtelsősége van 2019-ben, míg Hamiltonnak és Leclerc-nek egy-egy.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Verstappen: meglepett a két a Ferrari visszaesése
Következő cikk Gasly először érezte magát jól a kormány mögött

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország