Azerbajdzsán „bizonytalan” a 2020-as versenyt illetően, mondják a szervezők

Elképzelhető, hogy a 2020-as Azerbajdzsáni Nagyíjat sem fogják tudni megtartani a főváros, Baku utcáin, a koronavírus-világjárvány miatt, jelentették ki a verseny szervezői.

A Force India threads through the narrow streets of Baku

A Force India threads through the narrow streets of Baku

Andrew Hone / Motorsport Images

A 2020-as Azerbajdzsáni Nagydíjat június 7-én tartották volna, és az Ausztrál Nagydíj elhalasztása után még úgy tűnt, Bakuban kezdődhet a 2020-as szezon, azonban végül ezt a futamot is el kellett halasztani a járvány miatt.

Azerbajdzsánban jelenleg 1340 hivatalos fertőzöttje, és 15 áldozata van a koronavírus-járványnak.

Ross Brawn szándékai szerint júliusban már elkezdődhetne a szezon, és nemrég azt is hozzátette, hogy „egy európai start lenne a szándék.” Ez akár jó hírt is jelenthetett volna az országnak, ami Európa határán fekszik, és az esetszámaik jóval alacsonyabbak a nyugati országokénál.

A Forbes értesülései szerint azonban ez sem biztosítja a futam idei megtartását. „A mi esetünkben még mindig kérdéses, hogy meg tudjuk-e tartani az eseményünket” – nyilatkozta Arif Rahimov, a Baku City Circuit igazgatója.

Arif Rahimov, Baku Street Circuit Promoter and Chase Carey, Chief Executive Officer and Executive Ch

Arif Rahimov, Baku Street Circuit Promoter and Chase Carey, Chief Executive Officer and Executive Ch

Fotó készítője: Sutton Images

Hozzátette, hogy a szervezőknek „legalább 10-12 hét felkészülési idő kell a versenyhétvége előtt, hogy fel tudjunk készülni a futamra, amelyet addig kell megtartani, amíg az időjárás nem fordul rosszra” (október közepéig).

Nemrégen Carlos Sainz is kifejezte aggodalmát a városi futamok iránt, ugyanis az újraszervezésük egyértelműen nehezebb feladat, mint az épített pályák esetében.

A versenyek rendezéséhez nem csak a fogadó országoknak kell fertőzés mentesnek lenni, hanem Nagy-Britanniának, Olaszországnak, és Svájcnak is, mivel ott székelnek a csapatok. Amíg esély van arra, hogy a csapatok beviszik a fertőzést egy másik országba a futamok alatt, addig nem valószínű, hogy engedné bármelyik kormány a versenyek rendezését, és Rahimov is azon dolgozik, hogy Bakuban ne fordulhasson elő az, mint Ausztráliában.

Még több F1 hír:

„Van egy általános megállapodásunk az F1-el, hogy csak akkor fogjuk megerősíteni a helyünket a versenynaptárban, ha azt nem veszélyezteti egy újabb halasztás.”

Az Azerbajdzsáni Nagydíj 2016-tól tagja az F1-es versenynaptárnak, a pálya Baku belvárosában helyezkedik el, köztük a híres, 12. századi erőd melletti szűk kanyarral. A pálya kialakítása önmagában 30 millió dollárba kerül a szervezőknek, ezért Rahimov nem akarja addig elrendelni az építkezéseket, amíg nincs garancia arra, hogy az megtérül a városnak.

„Ha el tudjuk érni az előbbi feltételeket, akkor hiszek benne, hogy újabb remek versenyt tudnánk rendezni úgy, hogy nem lenne jelentős negatív hatása a jegyeladások kiesésének.”

Scenic Baku

Scenic Baku

Fotó készítője: XPB Images

Az Azerbajdzsáni Nagydíjnak elképesztő gazdasági hatásai vannak az országra, és a városra is. Csak a pályához tartozó utak újraaszfaltozásával a helyi építési szektor értéke 181 millió dollárral nőtt, és rengeteg új munkahelyet teremtett Bakuban. 2016-17-ben a pálya 5-10 ezer közepes idejű munkahelyet hozott létre, és további 7500-at az elmúlt 2 évben.

A PricewaterhouseCoopers gazdasági elemzőcég szerint a futam 506 millió dollárral járult hozzá a helyi gazdaság fellendüléséhez 2016 óta. 2019-ben 85000 néző volt a futamon, és Rahimov szerint ez a szám tovább növekedhet a korlátozások lejárta után.

„A karantén után lehet, hogy hirtelen fellendülést látunk majd a szórakoztatási szektorban, és el lehet képzelni, hogyan fog ez kinézni, miután az emberek hónapok után fognak kiszabadulni.” Azt Rahimov is hozzátette, hogy „biztos, hogy kevesebb Forma-1-es futam lesz idén, emiatt a rajongók talán nagyobb kedvvel utaznak el a hozzájuk legközelebbi versenyre.”

Rahimov feltétele, hogy 10-12 hét felkészülési időre van szükségük azt jelenti, hogy legkésőbb augusztus közepére eldől a 2020-as Azerbajdzsáni Nagydíj sorsa is.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Berger Buttonnal és Hülkenberggel is beszélt a DTM kapcsán
Következő cikk Wolff befektetése is az Aston Martin fényes jövőjét bizonyíthatja

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország