Az utolsó pillanatban kitiltották a nézőket Imolából, a szervezők roppant csalódottak

Az olasz hatóságok az utolsó pillanatban hozott döntésükkel biztosították, hogy a Forma-1 Emilia-Romagnai Nagydíja zárt kapuk mögött legyen megrendezve.

Imola circuit aerial view

Imola circuit aerial view

FIA

Az imolai pálya szeptemberben engedélyt kapott 13 ezer jegy értékesítésére és mind a helyi szponzorok, mind a futamot támogató hatóságok vendégeinek szervezett VIP-szolgáltatások működtetésére.

A héten azonban az olasz miniszterelnök, Giuseppe Conte által kiadott DCPM nevű rendelet új koronavírus elleni intézkedéseket tartalmaz, amely a rendezvények nézőszámát korlátozza, emellett olyan szabályokat tartalmaz, mint hogy az ország kávézóinak és éttermeinek este hatkor be kell zárnia.

Emilia-Romagna tartomány kormányzója, Stefano Bonaccini az elmúlt napokban a miniszterelnöknél és az egészségügyi miniszternél is lobbizott, hogy a verseny kivételt képezzen, de nem járt sikerrel.

Imolának konkrét tervei voltak a távolságtartás betartására a rajongók lelátón való szétszórásával, és amennyiben a hatóságok ebbe beleegyeztek volna, külön is költöttek volna ennek biztosítására.

Még több F1 hír:

Bár a szervezők nem adták el az összes jegyet, azzal számoltak, hogy az utolsó napokban lerohanják a pénztárakat a vevők, mert szerintük sokan azért nem vásároltak, mert féltek, az utolsó pillanatban jöhet egy korlátozás – ahogy jött is.

A szervezőbizottság vezetője, Uberto Selvatico Estense a Motorsport.comnak elmondta: „A kormány kitiltotta a nézőinket és emiatt nagyon csalódottak vagyunk. Emellett sajnálunk minden kellemetlenséget, amit a döntés hozott.”

„Emilia-Romagna kormányzója ma beszélt az egészségügyi miniszterrel, de hallani sem akartak a rendelet feloldásáról. Nem lesz egyszerű elmagyarázni a rajongóknak, miért ilyen kevéssel a futam előtt gondolta meg magát a kormány, egy hete még nekünk is azt mondták, lehet verseny.”

„A szervezet emiatt továbbment, készültünk a futamra. Sok pénzt költöttünk, hogy készen álljunk. Most már csak négy nap van az eseményig, szóval nagyon rövid idő alatt kell elmagyaráznunk mindenkinek, hogy eltörölték a helyszíni megtekintés lehetőségét.”

Még több F1 hír:

„Most azt kell elmondanunk a nézőknek, hogy nem lesz gond a jegyárak visszautalásával. Mindenképpen lesz majd gondunk pár emberrel, akik be akarnak majd jönni, mert megvásárolták a jegyet, de most nem értik, miért lesznek kizárva.”

A Forma-1 egy szóvivője elmondta a Motorsport.comnak: „Abban reménykedtünk, hogy lesznek nézők a hétvégén, de teljesen megértjük és tiszteletben tartjuk a hatóságok döntését. Reméljük, a rajongók otthonról azért élvezni fogják a versenyt.”

Az imolai tiltás előtt nemrég Törökország is bejelentette, hogy versenyük zárt kapus lesz, míg Németországban bizonyos területekről érkező nézők csak negatív koronavírus-tesztről szóló igazolással tudtak belépni.

Az utolsó pillanatban Portugáliában is volt korlátozás, a verseny előtt pedig a rendőrségnek kellett némely, jeggyel rendelkező rajongót megállítani, mivel állítólag megtelt a stadion engedélyezett kapacitása.

Sürget a Red Bull, két héten belül döntés kell motorügyben!

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Sürget a Red Bull, két héten belül döntés kell motorügyben!
Következő cikk Újabb szakértők szólaltak meg a Hamilton-Schumacher összevetésről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország