„Az utca sosem felejti” Mazepin leggyorsabb körét

A vasárnapi Belga Nagydíj már önmagában is nagyon furcsa volt, így Nyikita Mazepin leggyorsabb köre a „futamon” már talán nem is tűnt akkora őrültségnek, végül azonban az eső azt is elmosta. A Haas csapata pedig egy jót poénkodott ezzel kapcsolatban.

Nikita Mazepin, Haas VF-21

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A legutóbbi viadal mindenképpen bekerül az F1 történelemkönyvébe, hiszen ez lett minden idők legrövidebb versenye a sorozatban, megelőzve az 1991-es Ausztrál Nagydíjat. Mindössze két biztonsági autó mögött megtett kör után leintették a versenyt, így végeredményt lehetett hirdetni.

Mick Schumachert végül a 16., míg Mazepint a 17. helyen rangsorolták. Ez nyilván nem jelent semmit ezen körülmények között, de ha megnézzük az eseményeket kicsit közelebbről, akkor tudható, hogy a leggyorsabb kört az orosz versenyző érte el egy 3:18,016-os körrel.

Ezért sajnos azonban nem járt pont, mert Mazepin a legjobb tízen kívül érte el ezt az időt. Igazi gyorskörnek persze nem lehet nevezni, az amerikai istálló azonban nem feledkezett meg megemlékezni róla, és mindezt vicces formában tették.

Még több F1 hír:

A Twitterükön egy rövid posztban közölték, hogy „az utca sosem felejti” majd ezt a tettet. Ami magát az eseményeket illeti, az újonc szerint is jó döntés volt nem útjára engedni a futamot, mert egyszerűen nem lehetett látni semmit.

„Rengeteg módon végződhetett volna. Amikor ennyi víz van az aszfalton, akkor a láthatóság – legalábbis, ahol én voltam – szörnyű volt. Nem is mentünk olyan gyorsan, de így sem voltál biztos abban, hogy hol van az előtted lévő autó, így mindig le kellett maradnom kicsit, hogy megvárjam, míg a vízfüggöny leszáll.”

„Nem ez volt számunkra a legjobb nap, de a nézők még rosszabbul jártak. Láttam, hogy néhányuknak még esernyője sincs. A sok víztől biztosan teljesen eláztak, de köszönöm mindenkinek, aki eljött. Magyarországon és most is hamarabb fejeződött be a futamunk, de ezúttal legalább máris jön a következő” – zárta gondolatát a haasos.

 

Így áll a pontverseny a csonka belga viadalt követően

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brawn: a Mercedesnek csak egyetlen igazi választása lehet a 2022-es szezonra
Következő cikk Ecclestone élesen kritizálta az F1-et: senki nem akart felelősséget vállalni, teljesen egyértelmű, miért csak 2 kört futottak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország