Az „összezavarodott” Alonso továbbra sem érti az F1 versenyzési szabályait
Fernando Alonso már több szempontból is a Forma–1 valaha volt legtapasztaltabb pilótája, ezért azt hihetnénk, mostanra már jól tudja, mi fán terem a versenyzés a sorozatban. A legutóbbi Brit Nagydíj után viszont értetlenül áll néhány dolog előtt.

A spanyol elmondta, hogy a pénteki versenyzői eligazításon némi tisztázást vár majd az F1 versenyigazgatójától, mivel úgy érzi, egyes riválisok büntetést úsztak meg az elmúlt hétvégén olyan vétségekért, melyekért őt elmeszelték korábban.
Amellett, hogy „meglepte” őt a tény, hogy Charles Leclerc nem kapott büntetést, amiért az egyenesben cikázva próbálta védeni a helyét, Alonso Sergio Perez manőverét is megkérdőjelezte, mivel a mexikói éppen a Leclerc elleni csatájánál letért a pályáról, majd pedig ugyanúgy versenyezhetett tovább, és még csak vizsgálat sem indult ellene.
„Szerintem holnap szó lesz erről az eligazításon. Hétfőn újra megnéztem a futamot, és Charles egyenesbeli mozgása mellett ott volt a csatája Checóval és Lewisszal, amely nyilván fantasztikus volt nézői szempontból, én pedig éppen mögöttük voltam akkor.”
„Az év elején viszont a pályát még nem lehetett elhagyni. Elég egyértelműen fekete és fehér volt. Most viszont megengedett elhagyni a pályát, tövig nyomni a bukótérben, majd ugyanúgy harcolni tovább a következő kanyarban. Ez tehát teljesen más irány a korábbiakhoz képest. Szóval igazán érdekes lesz ezt tisztázni.”
Alonso úgy gondolja, több más aspektus is van a Silverstone-ban történtek kapcsán, melyeket ő nem igazán ért, beleértve azt, hogy a pilóták simán csak leterelhetik a másikat a pályáról.
„Szerintem beszélnünk kell. Nyilván amikor egymás mellett vagytok, és valakit kitolsz a pályáról, akkor eltérő esetekről, manőverekről és kanyarokról van szó. Ezért ezt megítélni is nehezebb. Ugyanakkor mondták nekünk, hogy a fehér vonalat elég egyértelműen be lehet tartatni. Silverstone-ban azonban nem ez volt a helyzet.”
„Én egyszer hagytam el a pályát Miamiban, és az FIA szerint előnyhöz jutottam, és arra kértek, hogy adjam vissza azt az előnyt. Most viszont még egyértelműbb volt, mert harcolhatsz tovább, miután kívül vagy belül letértél a pályáról és előnyt szereztél vele. A büntetés viszont elmaradt. Szóval össze vagyok zavarodva” – magyarázta álláspontját a kétszeres bajnok.
Alonso a végén még egyértelművé tette, hogy kérdései elsősorban arra vonatkoznak, hogy mindenki tisztán lássa, mi megengedett és mi nem, és nem a versenybírák munkáját szeretné ezzel kritizálni.
„Nehéz feladatuk van. Muszáj segítenünk nekik, ezért nem mondom, hogy helyes volt-e vagy sem Silverstone-ban. Én csak azt mondom, hogy egyértelműbben kell látnunk a helyzetet, és szeretnénk is segíteni nekik. Ők azért vannak, hogy segítsenek nekünk és felügyeljék a futamot. Egyszerűen tehát egy hullámhosszra kell kerülnünk bizonyos kérdésekben.”
Hogy Alonso valóban pusztán építő jelleggel hozza-e fel ezeket a problémákat, az kérdéses, hiszen a spanyol idén is többször kritizálta már nyíltan az FIA-t, sokszor inkompetensnek nevezve őket, 2021-es visszatérése óta pedig számos olyan eset volt, amikor az Alpine pilótája értetlenül állt egyes helyzetek és döntések előtt.
Fuss egy virtuális kört a Red Bull Ringen!
Kiderült, Csou ott lesz-e a hétvégi Osztrák Nagydíjon
Verstappen már várja Ausztriát: Imádom látni a szurkolókat a lelátókon!
F1.com: Hamilton és Alonso is jön felfelé az erősorrendben
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.