Az összes csapat ott van a rajtrácson: Ecclestone szerint minden rendben van az F1-ben

megosztás
hozzászólás
Az összes csapat ott van a rajtrácson: Ecclestone szerint minden rendben van az F1-ben
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2014. márc. 14. 6:38

Bernie Ecclestone tavaly még azt gondolta, hogy egyes csapatok kieshetnek az F1-ből. Mivel erre nem került sor, minden rendben van szerinte. A kereskedelmi jogok tulajdonosa megvédte a Lotus politikáját, mely először az alkalmazottainak fizetett.

A Lotus számára létfontosságú volt Maldonado és a PDVSA, nem sokkal előtte pedig az orosz Yota Devices vette meg a csapat 10 százalékát. Ez a két lépés enyhítette a gondokat Enstone-ban, jelenleg a technika babrál ki velük rendszeresen. Az új csapatfőnök helyettes szintén fontos üzleti összekötő, így kezdenek körvonalazódni a dolgok az alakulatnál. Ecclestone a következőkkel kommentálta a fejleményeket a csapat körül.

"Úgy vélem, rendben van a finanszírozás és egy másik cég is beszállt, szóval boldognak tűntek"- mondta a brit a City A.M. lapnak.

Tavaly Räikkönen fizetés nélkül távozott Enstone-ból, és több versenyző is késve vagy egyáltalán nem kapta meg, ami jár.

"Nem jó a Forma-1-nek, ha van olyan csapatunk, mely nem fizet a versenyzőinek. Jobb az, ha nem fizetnek a versenyzőnek, mint azoknak, akik egyébként éheznének? Szerződése van, ki kéne fizetni. Ez rendben van. De vajon nem jobb fizetni az alkalmazottaknak, akiknek terheik vannak és házaik? Jobb nekik fizetni, és a Lotus ezt tette. Megpróbálták kifizetni a munkaerőt"- érvelt Ecclestone.

Tavaly még olyan lehetőség is felmerült, hogy kiesik a Marussia vagy a Caterham, akár mindkettő. Erre nem került sor, amit jó jelként értelmez. "Azt gondoltam, hogy elveszíthetünk pár csapatot, de nem került rá sor. Tehát abból indulok ki, minden rendben van."

Következő Forma-1 cikk
Hamilton nyerte a hangtalan második edzést Ausztráliában Rosberg és Alonso előtt! Vettel 4.

Előző cikk

Hamilton nyerte a hangtalan második edzést Ausztráliában Rosberg és Alonso előtt! Vettel 4.

Következő cikk

A Mercedes időben motort cserélt, ezért sem jár a büntetés: vízszivárgás, megfontolt döntés

A Mercedes időben motort cserélt, ezért sem jár a büntetés: vízszivárgás, megfontolt döntés

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Bernie Ecclestone
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING