Az ország korábbi bajnoka felfedte, miért nem került be a Dél-afrikai Nagydíj az idei naptárba

A Ferrarival 1979-ben világbajnoki címet ünneplő Jody Scheckter elmondta, hogy a Forma–1 valójában nagyon közel állt ahhoz, hogy már az idei szezonban futamot tudjon rendezni Dél-Afrikában, de a megállapodás végül az utolsó pillanatban megbukott.

Kyalami International Convention Centre.

Már jó ideje szó van arról, hogy az F1-nek vissza kéne térnie az afrikai kontinensre, és ezt az ötletet a legtöbb pilóta is támogatja. Ennek megfelelően tavaly már nagyon felerősödtek azok a hírek, miszerint Kyalami újra vendégül láthatja majd a száguldó cirkusz mezőnyét.

Ez azonban idénre mégsem jött össze, és most Scheckter beszélt arról, hogy ennek elsősorban pénzügyi okai voltak: „Az unokaöcsém hat évig dolgozott ezen. Nagyon közel voltunk már. Az F1 el is jött aláírni mindent” – nyilatkozta a Total-Motorsport.com-nak Scheckter.

„Megvolt a kormány támogatása, Dél-Afrika néhány leggazdagabb embere is beállt mögé. Minden a helyén volt, de aztán a fickó Kyalamiból túl mohó lett. 500 ezer helyett kétmilliót akart, és át akarta venni az egész felett az irányítást.” 

„Miután az F1 elment, mindent a feje tetejére állított. A kormány rájött, hogy hadakozás megy, ezért visszatáncolt, és ezzel annyi is volt az egésznek.” A gond pedig most az, hogy Warren Scheckternek, aki hat évig folyamatosan a nagydíj megvalósításán dolgozott, most talán mindent elölről kell kezdenie.

„Az unokaöcsém szinte minden idejét ennek szentelte. Megbeszélte a kormánnyal, megszerezte a támogatásukat, ők bele is egyeztek és hajlandóak is lettek volna anyagi segítséget nyújtani. Ehhez pedig komoly erőfeszítésekre volt szükség, hirtelen azonban mindennek vége volt, neki pedig nem maradt semmilye” – mesélte tovább Scheckter.

Amennyiben a jövőben mégis megvalósulna a nagydíj, akkor továbbra is Kyalami tűnik a legvalószínűbb helyszínnek, de a Forma–1 utóbbi években látott városi terjeszkedése miatt Fokváros is a lehetséges opciók között van.

A dél-afrikai expilóta végül még elmondta, hogy az országban továbbra is nagyon akarják a versenyt és a sorozat visszatérését, így a kérdés igazából csak az, hogy végül egyezségre tudnak-e jutni egymást között, és meg tudják-e szerezni a szükséges összegeket a rendezéshez.

Scheckter ugye a Ferrarival lett anno bajnok, és ha már az olasz márkánál tartunk, az F1 vezetője szerint a csapat már nem bújhat a nagy márkaneve mögé, mivel abból manapság már nem lehet megélni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sargeant nem akart „túl mohó” lenni F1-es debütáló futamán
Következő cikk Szinte minden akadály elhárult Mazepin Forma-1-es visszatérése elől

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország