Az MGU-H mentette meg a Mercedest: 160 lóerőnyi hiány ellenére is ennyire jók

Az MGU-H mentette meg a Mercedest: 160 lóerőnyi hiány ellenére is ennyire jók

Adrian Newey azon csodálkozott vasárnap este Kanadában, hogy a Mercedes motorja még MGU-K nélkül is sokáig az élen tudta tartani Nico Rosberget. Az is kiderült, mindez hogyan volt lehetséges.

A Mercedes autóiban az MGU-K mondta fel a szolgálatot, ami azt eredményezi, hogy a kigyorsítások alatt hiányzik az "elektromos" 160 lóerő, ráadásul nem lehet energiát tölteni az akkumulátorba. Ennek következtében a generátor nem veszi ki a részét a fékezésből a töltési folyamat alatt, ami idővel kikészíti a hátsó fékeket. Idén kisebbre vették a hátsó fékeket, köszönhetően a töltések alatt fellépő fékhatásnak, és a hűtésük sem olyan hatékony, mint korábban.

Rosbergnek előre kellett állnia fékegyensúlyt, hozzászokni az új fékpontokhoz, de közben időmérős köröket kellett teljesítenie. Elmondása szerint "párszor blokkolta az első kerekeket, de amint megtalálta a ritmust, a vezetésre tudott koncentrálni". Lauda a versenyzőjét méltatta: "Nico istenien vezetett".

A Red Bullnál örülnek a váratlan sikernek, de egy valamit nem értenek: "Hogyan tud Rosberg olyan sokáig az élen autózni úgy, hogy 160 lóerővel kevesebb áll rendelkezésére?"- tette fel a kérdést Newey az Auto Motor und Sportnak. "Ez azt mutatja, mennyire jó a Mercedes-motor."

//

Post by www.f1-live.hu.

Andy Cowell, a Mercedes motorrészlegének vezetője elmondta, minek köszönhetik a második helyet. "Az MGU-H mentett meg minket. A lekapcsolt MGU-K miatt nem tudott további erőt táplálni a motorba, de feltöltötte az akkumulátort. Ezzel a továbbiakban is ki tudtuk küszöbölni a turbólyukat, és az akkumulátorral hajtottunk minden olyan rendszert, melyek normális esetben erőt vesznek el a motorból. Ez visszaadott valamennyi teljesítményt"- mondta a brit. Hogy mennyit, azt nem kívánta részletezni, de "nem volt 160 lóerő".

A Renault Sport számára is váratlanul jött a siker Kanadában, és pontosan tudják, hol állnak a Mercedeshez képest. "Mindenkinek gratulálunk a Red Bullnál és Danielnek az első győzelméhez - reméljük, ez elindít egy trendet!"- kezdte Taffin. "Boldogok és büszkék vagyunk, hogy részesei lehetünk ennek az eredménynek. Rendkívül keményen dolgoztunk, hogy felülkerekedjünk a megbízhatósággal kapcsolatos problémákon, szorosan együtt dolgoztunk a csapattal a pályán és azon kívül is, hogy a legtöbbet hozzuk ki a csomagunkból"- folytatta. "Most láthattuk, az első pozícióban tudja átszelni a célvonalat egy Renault által hajtott autó, és próbáljuk magasabb szintre juttatni a teljesítményünket, hogy lehetővé tegyük a versenyzőink számára, a rajttól a kockás zászlóig képesek legyenek az élen autózni."

Elégedetten pillantott vissza a megtett útra. "Elnézve, hol álltunk az év elején, nagyon hosszú utat tettünk meg nagyon rövid idő alatt. Habár az ellenfeleink gondokkal küzdöttek ma, ott voltunk a végén, hogy megszerezzük az eredményt és az első győzelmet a Renault Energy F1-2014 számára, ami remek motiválás lesz mindenkinek Viry-ben."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Adrian Newey
Cikk típusa BRÉKING