BRÉKING

Az IT és a kommunikáció nagyon rendben van, a többit a tesztpadon megoldja a McLaren

Eric Boullier nem aggódik annyira az Abu Dhabiban látottak hatására, persze jobb lett volna több kört teljesíteni. A McLaren versenyigazgatója elmondta, a kedden és szerdán tapasztalt gondokat meg lehet oldani a tesztpadon, még Jerez előtt.

Valamivel több mint 27 kilométert pakoltak az új motorba Abu Dhabiban, ami valljuk be, nem túl sok. A Renault hasonlóan kezdett idén télen, de Ausztráliában már meglepően jól mentek. A McLaren sem írja le a helyzetet, hiszen van még idő, és ott a tesztpad is.

"Nagyon sok mindent futtathatunk a tesztpadon. Azt csináltuk, hogy elhoztuk ide azokat a dolgokat, melyek az alapokat jelentenék az autó technikai felépítésében és kialakításában"- mondta a francia szakember a Crash.net-nek.

"A motort, az akkumulátort, többé-kevésbé mindent. Nagyon sok minden nem működött, de ezeket meg lehet oldani a tesztpadon. Nem a vezethetőségről és ilyesmikről beszélek, hiszen ezeknél az autónak a pályán kellene lennie, azaz a puszta teljesítményt célozzák. De legalább biztosra megyünk, hogy minden rendszer működik, és ezeket meg tudjuk csinálni a tesztpadon Jerez előtt."

//

Post by www.f1-live.hu.

Az új technológia bonyolult, ezt a Honda is megtapasztalta. "Nagyon frusztráló volt"- ismerte el Boullier. "Néhány elektronikai hibának következményei vannak, az autó minden részén. Amikor volt némi gondunk kedden, azok más problémákat kreáltak valahol máshol, és végül kergettük a problémákat."

Nem sok, de azért akadt pozitívum is a két nap folyamán. "A kommunikáció nagyon jó. Ez az egyik pozitívum; az egyik nagyon kicsi pozitívum, összehasonlítva azzal, mi történt. Az IT infrastruktúránk is remekül működött, ami jó. A működést illetően sokat tanultunk és sok mindent kipipálhattunk. Kiváló a kapcsolat a Honda embereivel."

&feature=youtu.be&t=10m15s

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Raikkonen vallásosan hisz a Ferrariban: Vettel érkezése jó, Arrivabene még jobb
Következő cikk Scherzinger helyett Hamilton használja a stúdiót - üléspróba jövő héten a Mercedesnél

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország