BRÉKING

Az is benne van, hogy két nagy név lesz a McLarennél, és még Abu Dhabiban tesztelik a Hondát

Ugyanakkor Eric Boullier semmit sem jelentett ki konkrétan. Egy biztos: a téli időszak előtt a csapatvezetésben is várható változás.

Boullier az F1.comnak is elmondta, hogy továbbra sem született döntés a 2015-ös felállást illetően, és még mindig áll az elképzelés, miszerint kell egy tapasztalt és egy fiatal versenyző, aki ki van éhezve. Tudja, hogy a jelenlegi helyzet nem kényelmes Button és Magnussen számára, de neki a McLarent kell elsősorban szem előtt tartania.

Lehetne akár két nagy név is, ami Alonso-Button párost jelentene, mivel más nincs a piacon. "Ahh! Igen, látnunk kell, ki van a piacon 2015-ben, de azt is, ki lesz elérhető 2016-ban - meglehet, egészen más nevek bukkannának fel akkor!"- mondta a versenyigazgató.

Nemcsak az a kérdés, kiket választanak, hanem az is, hogy mikor... "Szinte minden nap felteszem magamnak ezt a kérdést. Kényelmes azt mondani, 'Tartsuk meg ugyanezeket a versenyzőket még egy évre, és nézzük meg, mit fog hozni az új motorpartnerünk, hogyan működik'. Versenyző vagyok - és Ron is az -, így mindketten maximális nyomást akarunk mindenhol"- reagált Boullier. "Tegyük fel, jövőre lesz egy nagy nevünk - vagy két nagy név -, de rendelkezünk-e a megfelelő tecnikai csapattal mögöttük, a megfelelő vezetőséggel? Minden a helyén van? Biztosítani tudjuk-e, hogy minden a helyén lesz hat hónapon belül?"

"Olyan, mint az orosz rulett: csak egy esélyed van! Ha most hozod a nagy nevet és nem állsz eléggé készen, akkor túl  későn kezdesz el teljesíteni, aláásod az elszántságát - és utána mi lesz? Tehát amire igazából szükségünk van, az egy komoly lökés az egész rendszernek, és ha elvéted a dolgot, akkor mindent meg fogunk ölni."

Mit vár el tőlük a Honda? "Hogy többet tegyünk a legjobbnál is - és fordítva. Amit mi elsősorban elvárunk, hogy meglegyen a komoly előnye annak, hogy gyári csapat vagyunk."

#t=1422

El tudja képzelni, hogy Button jövőre hirtelen ülés nélkül maradjon? "Ez a kérdés Jenson menedzsmentjét illeti. Az én munkám, hogy a McLaren nyerjen."

Elmondta, még a téli periódus előtt változások várhatóak a csapat vezetőségében. Ami az első tesztet illeti, "amint készen állnak, pályára fognak gurulni". Azt sosem mondták, hogy Abu Dhabi vagy Jerez lesz, de van rá esély, hogy még idén, az utolsó nagydíj után kipróbálják a Hondát.

"Igen. Ha kész van, természetesen. Pár héten belül döntünk"- erősítette meg a francia.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A kölykök F3-as tapasztalattal boldogulnak az F1-ben: nagy szárny, széles gumi, 1200 lóerő kellene
Következő cikk Azoknak, akiknek hiányzik a hangos Forma-1: Kétüléses V10-es Minardi

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország