Az Ilmor lehet a siker kicsi kulcsa a Renault-nál!

Az Ilmor lehet a siker kicsi kulcsa a Renault-nál!

A Renault új vezető technikai igazgatója, Bob Bell elárulta, hogy az Ilmor Engineering a francia gyártónak csak a belsőégésű motor kifejlesztésében lesz a segítségére.

A Renault igénybe veszi Mario Illien cégének szolgálatait, hogy ezzel végre előrelépjenek a motorral, ami a turbó érában sokat szenved a megbízhatatlanságtól és az erő hiányától.

Bell, akinek renaultos visszatérését szerdán erősítették meg Guyancourt-ban, a csapat bemutatóján, megragadta a lehetőséget, hogy betekintést engedjen az Ilmorral kötött megállapodásba.

„Csak a belsőégésű motor fejlesztésébe vonjuk be őket, az elektronikai oldalon jelenleg nem rendelkeznek szakértelemmel.” – kezdte az ex-mercedeses.

„Szorosan együtt dolgozunk majd velük, ezzel kibővítjük a jelenlegi kapacitásunkat, hogy fejlesszük a belsőégésű motort.”

Az Ilmor a McLaren-Mercedes együttműködésben játszott kulcsfontosságú szerepet, még az 1990-es évek közepén, ami több futamgyőzelmet és világbajnoki címet is hozott a brit csapatnak. A Mercedes jelenlegi High Performace Powertrains részlege (azaz az erőforrásokért felelős részleg) Brixworth-ben, még mindig előnyt szerez a Mercedes-Ilmor együttműködésből.

Ami pedig Mario Illient, a főnököt illeti…

„Mario nagyon-nagyon kreatív motortervező egy nagy zsák tapasztalattal, szóval nagyszerű, hogy a kreatív oldal fedélzetén Ő is ott van – ez nem kérdés. Azonban ez több annál, minthogy briliáns ötleteket szerzünk Mariotól.”

„Maga a Renault sincs híján a kiváló ötleteknek, hiszen sok okos ember dolgozik nálunk.” – folytatta Bell.

„Ez annyira szól a megnőtt kapacitásról – a több tesztpadról és a nagyobb mérnöki kapacitásról – mint csupán arról, hogy egy kicsit emeljük a szintet.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING