Az ikonikus 27-es rajtszám története a Forma-1-ben

A 27-es kétségtelenül az egyik legikonikusabb rajtszám a Forma-1-ben. Olyan pilóták versenyeztek ezzel a számmal, mint Ayrton Senna, Alain Prost, Alan Jones és Gilles Villeneuve. A 27-es rajtszám történetéről a The Race írt cikket.

Gilles Villeneuve, Ferrari 126C2, with double rear wing

Gilles Villeneuve, Ferrari 126C2, with double rear wing

Rainer W. Schlegelmilch

Patrick Tambay a harmadik rajtkockából kezdette meg az 1983-as San Marinói Nagydíjat Imolában, valaki pedig azt az üzenetet festette Tambay rajtkockájára, hogy „Patrick, nyerj Gilles-ért.” Az üzenet még a cockpitben, a versenyre készülvén is komolyan megérintette a versenyzőt.

Tambay a néhai barátjának, Gilles Villeneuve-nek a korábbi rajtszámával, a 27-essel versenyzett, és ő vette át a Ferrari ülését azután, hogy Villeneuve az 1982-es belga nagydíjhétvégén az életét vesztette egy halálos balesetben.

Gilles Villeneuve a drámai stílusával hamar elnyerte a Ferrarinál a tifosi szívét, az üzenet pedig felidézte Tambayben a 12 hónappal azelőtt, Imolában történeket, amikor Didier Pironi, Villeneuve csapattársa, akiben megbízott, „ellopta” tőle a győzelmet.

A szurkolók pedig azt akarták, hogy Tambay nyerjen a közkedvelt Ferrari-ikon emlékéért. Tambay már nyert egy versenyt a 27-es Ferrarival – mindez az 1982-es hockenheimi versenyen sikerült neki, amely hétvégén Pironi a szabadedzésen súlyos sérülést szenvedett, amelyből nem is épült fel teljesen.

„Valami furcsa dolog volt ott akkor.” – mesélt később a győzelmet érő vezetéséről, és itt nem arra utalt, hogy Riccardo Patrese kései kipörgése is segítette őt abban, hogy felállhasson a pódium legfelső fokára.

„A verseny egy bizonyos pontján kezdtem elveszteni a fókuszomat, és aztán jött egy hangos robaj, és valami meglökte a sisakomat. Fogalmam sincs, mi volt az, de ettől felébredtem. Talán ez Gilles volt…”

Az összes 27-es rajtszámhoz kapcsolódó történet közül talán ez a legjobb. Viszont a 27-es szám már pár évvel korábban előtérbe került a Forma-1-ben azzal, hogy Alan Jones ezzel a számmal versenyzett.

Még több F1 hír:

Az 1978-as Long Beach-i versenyen Jones agresszívan terelgette a Williams FW06-ot a 27-es rajtszámmal, és kegyetlenül nyomást helyezett a második helyen álló Ferrarira, Carlos Reutemannra – szenzációsan versenyzett!

Éveken keresztül Frank Williams gárdája a határon táncolt, és reménytelenül versenyeztek a mezőnyben második kategóriás versenyzőkkel. Azonban ebben a szezonban teljesen másképp nézett ki a Williams helyzete.

A Williams és Alan Jones együtt kiválóan teljesítettek, és komoly szereplővé váltak a Forma-1-es versenyfutásban, amit a kaliforniai versenyen is bizonyítottak – komolyan számolni kellett velük.

Révbe viszont még nem ezen a versenyen értek, hiszen üzemanyagnyomással kapcsolatos probléma miatt végül a hetedik hellyel kellett beérniük, azonban jelzésértékű, hogy kihívást tudtak jelenteni annak az autónak, amely végül megnyerte a versenyt. Ez volt az első jel a Williams felemelkedésére, akik végül 1980-ban világbajnoki címet is tudtak nyerni Jonesszal.

Az ikonikus Williams FW07 Alan Jones szimpla, fehér alapon piros csíkokkal rendelkező sisakjában a szűk cockpitben és egy olyan autóban, ami maximálisan kihasználta a ground effect hatását, az arany standardot jelentette a Forma-1-ben 1979-ben és 1980-ban.

A világbajnoki cím megszerzésének köszönhetően pedig a Williams 1981-re rajtszámot „cserélt” a Ferrarival. Villeneuve-nek pedig még több drámai helyzet jutott a 27-es rajtszámmal, mint Jonesnak.

Ekkor versenyzett a Ferrari először egy turbófeltöltős autóval, a Ferrari 126C-vel. A kocsi motorereje a többi autóhoz képest brutális volt, szignifikánsan több erő volt a vörösök autójában, mint a riválisokéban, azonban leszorítóerő tekintetében sokkal gyengébbek voltak a többieknél.

Gilles Villeneuve

Gilles Villeneuve

Fotó készítője: Rainer Nyberg

Villeneuve a fizikai törvényeket felülíró stílusban versenyzett a Ferrarival, és hihetetlenül terelgette a Ferrarit. Fantasztikus teljesítménnyel Villeneuve Monacóban és Jaramában is győzni tudott, egy olyan autóban, amely egyáltalán nem hozta a riválisok teljesítményét.

Nyers és szórakoztató versenyzést láthattunk a kanadai ikontól, még akkor is, amikor a körülmények is ellene fordultak: Montrealban esős körülmények között, sérült első szárnnyal is a harmadik helyen tudott beérni.

Ekkoriban azt gondolhattuk, hogy mennyire más lenne a helyzet, ha a Ferrarinak a kasztnija is versenyképes lenne. Ezt pedig 1982-ben meg is kapta a Forma-1, így komoly esély mutatkozott arra, hogy a 27-es rajtszámmal három éven belül két világbajnoki címet is begyűjtenek.

Viszont ott volt a 28-as számmal a csapattársa, Pironi, aki a máig vitatott 1982-es San Marinói Nagydíjon „ellopta” a győzelmet Villeneuve-től, Villeneuve pedig nagyon mérges lett a csapattársára, akit a barátjának tartott. Aztán két héttel később Villeneuve Belgiumban az időmérőn hunyt el, miközben próbálta megverni Pironi köridejét az időmérőn.

Sokat elmond Villeneuve utolsó éveiről, hogy a neve a 27-es rajtszámmal forrt össze, hiába versenyzett sokkal több ideig a 12-es számmal a karrierjében. A Ferrari vezetését Villeneuve barátja, Patrick Tambay vette át, aki két érzelemdús futamgyőzelmet tudott aratni a 27-es számmal: 1982-ben Hockenheimben, 1983-ban Imolában győzött.

Tambay helyét 1984-ben Michele Alboreto vette át, így övé lett a 27-es rajtszám is a következő öt évre, és egy időben az 1985-ös szezon során még a világbajnokságot is vezette. Az 1985-ös Monacói Nagydíjon Alboreto szenzációsan vezetett, ami méltó volt mind Villeneuve emlékéhez, mind a 27-es rajtszámhoz.

Alboretót 1989-ben Nigel Mansell váltotta a Ferrarinál, aki drámaian debütált a Ferrari 640-ben a riói pályán, a 27-es rajtszámmal a kocsi orrán. Az autó reménytelenül megbízhatatlan volt a téli teszteken és a verseny előtti szabadedzéseken is. Méghozzá annyira, hogy Mansell úgy foglalt magának repülőjegyet, hogy azzal számolt, hamar ki fog esni.

További híreink:

De mégis összeállt a csomag, Mansell szenzációs győzelmet aratott, így fizette vissza a néhai Enzo Ferrari bizalmát, aki néhány hónappal korábban hunyt el, és az utolsó igazolása Nigel Mansell volt.

Mansell egy még ennél is drámaibb győzelmet aratott a Hungaroringen ugyanebben a szezonban. Mansell a mezőny közepéből rajtolva küzdötte fel magát a mezőny elejéig, és egy óriási manőverrel megelőzte Ayrton Sennát is, miközben a két élmenő Stefan Johanssont próbálta lekörözni.

1990-től viszont már nem a Ferrari autóján volt a 27-es rajtszám, ugyanis az 1989-es idény bajnoka, Alain Prost a Ferrarihoz igazolt, és magával hozta a VB-címért járó 1-es számot is, így Mansell autóján a 2-es rajtszám díszelgett. Ennek következtében a 27-es szám Senna McLarenjére vándorolt.

Senna ezzel a rajtszámmal szerezte meg második világbajnoki címét, amely szezonban kilencszer állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Ezzel a rajtszámmal ütközött össze Senna Prost Ferrarijával, amely az egyik legvitásabb címet eldöntő ütközésként vonult be a sport történelmébe.

Ennek megfelelően 1991-ben már Senna birtokolta az 1-es rajtszámot, a 27-es szám pedig Alain Prost Ferrarijára került, aki ebben a szezonban egyszer sem tudott győzni. Tehát a 27-es szám ekkor már olyan pilóták autóin szerepelt, mint Jones, Villeneuve, Mansell, Senna és Prost – rendkívül komoly nevek.

1992 és 1995 között aztán Jean Alesi indult a 27-es rajtszámmal a Ferrari orrán, Alesit pedig gyakran Gilles Villeneuve-vel hasonlították össze a hasonló vezetési stílusa miatt. Talán valamennyire sorsszerű, hogy Alesi karrierje egyetlen futamgyőzelmét pont a Gilles Villeneuve-ről elnevezett pályán, Montrealban aratta 1995-ben.

A rajtszám ezután hosszú éveken keresztül nem szerepelt a Forma-1-ben, majd 2014-ben, az új rajtszámformula eljövetelével tért vissza a sportba, amikor Nico Hülkenberg ezt a rajtszámot választotta, viszont mint elmondta, nem a korábbi ikonok miatt döntött a 27-es szám mellett:

„Ez a születési dátumom összeadva: augusztus 19-én születtem, vagyis 8+19=27. Ez ennyire egyszerű, és azért is választottam ezt, mert ez egy király szám.” – mondta Hülkenberg.


A wokingi gyártó bemutatta legújabb sportautóját, melynek fejlesztéséből az F1-es részleg is kivette a részét.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hockenheim hálás, amiért nem része a 2020-as F1-es versenynaptárnak
Következő cikk Szocsi továbbra is az eredeti időpontban rendezné meg az Orosz Nagydíjat

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország