Az FIA versenyigazgatója nem ért egyet Russell DRS-es kijelentésével

George Russell korábban azt mondta, hogy a DRS-nek is nagy szerepe volt abban, hogy nekiment Valtteri Bottas autójának az Emilia Romagna Nagydíjon bekövetkezett nagy balesetük során. A brit szerint nem is kellett volna engedélyezni a nyitható hátsó szárny használatát. Michael Masi versenyigazgató viszont nem ért ezzel egyet.

Az FIA versenyigazgatója nem ért egyet Russell DRS-es kijelentésével

A verseny elején az eső miatt az FIA megtiltotta a DRS használatát, ahogy az ilyenkor lenni is szokott. Ahogy azonban elkezdtek javulni a körülmények, és a pálya is szépen lassan száradt, úgy döntöttek a versenyirányításban, hogy eljött az idő a rendszer engedélyezésére.

Két perccel később azonban már jött is Russell és Bottas komoly ütközése. A Williams versenyzője nyitott szárnnyal próbálta levadászni a finnt, de végül egy nagy csattanás lett belőle.

Amikor őt és Bottast is beidézték, hogy megvitassák az esetet, Russell elmondta véleményét a stewardoknak. „Mindkettőnknek megvan a maga álláspontja, de abban egyetértünk, hogy egy szerencsétlen versenybaleset történt.”

Még több F1 hír:

„Figyelembe véve a körülményeket, és hogy a célegyenes valójában nem volt egyenes, a DRS-t talán nem lett volna szabad használni. Zárt hátsó szárnnyal nem pördültem volna meg ugyanezen körülmények között, szóval ezt kihangsúlyoztam nekik a jövőre nézve.”

Masi azonban tagadta, hogy túl korán engedélyezték volna a DRS-t, és rámutatott, hogy például Lance Strollnak sikerült is előznie vele a korábbi körökben. „Ez nyilván olyasmi, amit folyamatosan figyeltünk. Igazából több DRS-es előzés is volt az incidens előtt és után is.”

„Szóval nem gondolnám, hogy túl korai lett volna. Megnézve az összes felvételt, a mi szempontunkból a pálya már rendben volt, nem volt gond vele” – mondta a versenyigazgató. Végül a két pilóta nagy port kavaró ütközését versenybalesetnek minősítették, és egyikük sem kapott büntetést érte.

Latifi azt sem tudta, hogy Mazepin ott volt mögötte


megosztás
hozzászólás
Ricciardónak le kellett nyelnie a büszkeségét, amikor elengedte Norrist
Előző cikk

Ricciardónak le kellett nyelnie a büszkeségét, amikor elengedte Norrist

Következő cikk

Russell elnézést kért: „nem vagyok büszke a tegnapi napomra”

Russell elnézést kért: „nem vagyok büszke a tegnapi napomra”
Hozzászólások betöltése