Az FIA-val folytatott „eszmecsere” után módosított formában mutatkozhat be a Mercedes új első szárnya

A Mercedes szerint nem is akarták felrakni az Egyesült Államokban az autójukra az új, egyedi első szárnyukat, de azon lehet, hogy az FIA útmutatása szerint módosítaniuk kell még a Mexikói Nagydíj előtt.

Mercedes W13 front wing comparison

Mercedes W13 front wing comparison

Giorgio Piola

A Mercedes egy igen merész első szárnyat villantott a 2022-es Amerikai Nagydíj pénteki szabadedzései előtt, amely azonban nem került fel a csapat autóira a hétvége folyamán.

Német és olasz sajtóértesülések szerint az FIA a csütörtöki gépátvétel során a korábbi álláspontjának ellentmondva illegálisnak minősítette a megoldást, a Mercedes pedig elismerte, hogy ha kell, módosítanak a szárnyon, hogy elkerüljék a további vitákat.

A problémát az jelenti, hogy a Mercedes egyértelműen aerodinamikai célokra használja a szárny vízszintes elemei közötti merevítőket, jóval látványosabban, mint bármelyik másik csapat, így pedig megkérdőjelezhető, hogy valóban a szabályokban foglalt feladatukat látják-e el.

Toto Wolff kijelentette, hogy volt egy „eszmecsere” a csapat és az FIA között a szárny legalitásával kapcsolatban, és azon lehet, hogy módosítanak, ha úgy látják, hogy megérné felrakni azt az autóra Mexikóban.

Mike Elliott technikai igazgató többek között a Motorsport.com-nak elmesélte, hogy az FIA a tervezési fázist követően engedélyezte a szárny megépítését, de megnevezte azt a területet, ahol nézeteltérés támadt közöttük.

Még több F1 hír:

„A szabályoknak megfelelően megvizsgálták a CAD rajzainkat, szóval tudták, hogy mivel készülünk, de most elmondták, hogy mégsem biztosak abban, hogy megfelelünk-e a szabályoknak. A szabályokban több mint 40 olyan tétel van, ahol az adott alkatrésznek egyetlen feladata lehet, ugyanakkor ezesetben a szabálykönyv nem egyetlen, hanem elsődleges feladatként hivatkozik a merevítők strukturális szerepére. Egyértelmű, hogy ennek az elemnek van egy másodlagos aerodinamikai szerepe is, szóval lehetne miről vitatkozni. Azt, hogy valóban fogunk-e, még nem döntöttük el.”

„Én személy szerint úgy gondolom, hogy fel kell mérnünk, megéri-e összekapni a vizet az FIA-val egy olyan alkatrészen, amelynek egyébként sincsen nagy hatása az autó teljesítményére.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: az óvással kapcsolatos döntés megmutatja majd, hogy „jó irányba” tart-e az F1
Következő cikk Hamilton: Vegasban megvan a lehetőség, hogy az F1 „legnagyszerűbb futama” legyen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország