Az FIA utólag beismerte, hiba volt nem megbüntetni Verstappent Mexikóban

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) versenyigazgatója Amerikában elismerte, hogy hiba volt nem megbüntetni Max Verstappent egy szabálytalan előzés miatt Mexikóban, aminek még lehet következménye más esetekben.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Steven Tee / Motorsport Images

Az FIA igen elfoglalt volt Mexikóban, kezdve a szombati nappal, amikor több incidenst is vizsgálniuk kellett. A fő programot Max Verstappen szolgáltatta számukra, miután kiderült, hogy a sárga zászló ellenére nem lassított. Ez pedig súlyos vétség. A Red Bull azzal próbált védekezni, hogy Valtteri Bottas balesete miatt a rendszer leállt, ami igaz is volt, de az „analóg” sárga zászló kint volt, amit látnia kellett a hollandnak, akárcsak az összetört Mercedest.

Verstappen 3 helyes rajtbüntetést kapott, de ezzel nem ért véget a történet, mivel vasárnap a rajtnál volt egy kis incidense Lewis Hamiltonnal, amit az FIA versenybalesetnek minősített. Nem sokkal később Verstappen Bottas gépével is összeért, ami defektet okozott a Red Bullnál, de a szövetség ezt is elengedte.

Mindeközben Max majdnem ledarálta Sergio Pérez első szárnyát, és a felzárkózás közben eltalálta Kevin Magnussen autóját. A Red Bull és a Haas összeért egymással, majd Verstappen a pályán kívül megelőzte a dánt.

 

A neves és elismert német Auto Motor und Sport újságírója, Tobi Grüner arról számolt be, hogy az FIA versenyigazgatója, Michael Masi a tegnapi versenyzői eligazításon a pilóták előtt elismerte, hiba volt nem megbüntetni a Red Bull versenyzőjét, aki Magnussent a pályán kívül előzte meg. A szövetség minden bizonnyal ezentúl sokkal komolyabban fogja venni az ehhez hasonló eseteket, bárkiről is legyen szó, mert a jogtalan előnyszerzés továbbra sem megengedett.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Módosítások Austinban az F1-es pálya minősége miatt
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS Austinból: harmadik szabadedzés - Amerikai Nagydíj (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország