Az FIA újabb vizsgálat alá helyezte a Ferrarit

A Ferrari nem fogadta meg az FIA ajánlását, amiért akár keményebb büntetést is kaphatnak. A vizsgálatot az FIA versenyizgatója, Michael Masi erősítette meg a Japán Nagydíj leintését követően a lapunk kérdésére.

Charles Leclerc, Ferrari SF90 with front wing damage

Charles Leclerc, Ferrari SF90 with front wing damage

Mark Sutton / Motorsport Images

Charles Leclerc már a rajtot követően incidensbe keveredett, amikor összeért Max Verstappen autójával. A Red Bull pilótája nagyon dühös volt, mert úgy tűnt, hogy ezúttal vétlen volt. Az FIA először azt jelentette, hogy nem vizsgálja az esetet, majd ezt módosította, de továbbra sem született döntés. A monacói lehetséges, hogy büntetésre számíthat, így veszélybe kerülhet a 6. helye.

A Ferrari kapcsán azonban indítottak még egy vizsgálatot, hiszen Leclerc egy sérült első szárnnyal maradt kint a pályán, aminek egy darabja eltalálta a mögötte érkező Lewis Hamilton autóját. Ez pedig potenciális veszélyt jelentett a pályán lévőkre. A törmelék nemcsak Hamilton autóját találta el, aminek így leszakadt a jobb oldali tükre, hanem Lando Norris is megjárta. A McLaren első féktárcsájába került bele pár elem.

Masi a lapunk kérdésére azt mondta, eredetileg azt tanácsolta a Ferrarinak, hogy álljanak ki a bokszba, de ők úgy döntöttek, hogy ezt később teszik meg, és még kint tartották Leclerc-t a pályán. Az FIA versenyigazgatója nagyon nem örült ennek, és azt mondta, biztonsági szempontból több mint kissé bosszúsak voltak a Ferrari döntése miatt, és vizsgálatot indítottak ellenük, ami jelenleg is tart.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris szinte kéri, hogy Albon ne kapjon büntetést
Következő cikk A Mercedes gondolt a csapatutasításra Japánban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország