Az FIA úgy érzi, bárhol rendezhetne versenyt

Az FIA büszke arra, hogy a koronavírus járvány terjedése ellen bevezetett protokoll eredményesen vizsgázott mind a paddockban, mint a nézőtéren. A Szövetség szerint a sikeres intézkedések bizonyítják, hogy az F1 gyakorlatilag bárhova ellátogathat, ahol azt a helyi hatóságok engedélyezik.

F1, FIA and Austrian flags

Mark Sutton / Motorsport Images

Az FIA és a Liberty Media szoros együttműködésének köszönhetően az F1-es világbajnokság zavartalanul haladhatott a júliusi újraindítást követően. A megerőltető triplahétvégék és a logisztikailag nagy kihívást jelentő Orosz Nagydíj sikeres megrendezése után az illetékesek magabiztosan állítják: az F1 a világ bármely pontját képes lenne nagydíjat rendezni.

Bruno Famin, az FIA műveleti igazgatója és a koronavírus elleni protokoll kidolgozója bízik a közösen lefektetett előírásokban.

Még több F1 hír:

„Úgy látom, jelenleg egyedül a helyi hatóságok által bevezetett korlátozásokon múlik, hol tudunk versenyt rendezni” – mondta Famin a Motorsport.comnak adott interjújában.

„Olyan országokban is voltak már versenyek, ahol a koronavírus miatti helyzet igen rossz volt korábban. Úgy érzem, jól kezeltük a helyzetet, és bebizonyítottuk, hogy az általunk bevetett protokoll minden körülmények között megállja a helyét.”

„Innestől kezdve az engedélyeken és az utazási korlátozásokon múlik a dolog. A kulcskérdés, hogy el tudjuk-e kerülni a karantént, valamint az adott körülmények között engedélyezhető-e a verseny megtartása.”

„A jelenlegi protokoll betartásával bárhol, bármikor versenyezhetünk. Minden az engedélyen és a beutazási korlátozásokon múlik.”

Az F1 bízik benne, hogy a következő évtől ismét a megszokott versenynaptár szerint folytatódhat a sorozat. Ez természetesen nagyban függ attól, hogy alakul a vírussal kapcsolatos helyzet a következő hónapokban.

Famin szerint az FIA-nak hat hétre van szüksége ahhoz, hogy beiktasson egy új helyszínt. „Rendszerint 4-6 hét felkészülési időre van szükségünk egy verseny előtt. Természetesen a FOM-nak is fel kell vennie a kapcsolatot a helyi szervekkel.”

„Folyamatosan figyelemmel követnünk az adott ország helyzetét. Tudnunk kell, mi a helyzet a tesztelés terén. Meg vannak a magunk szempontjai, melyekkel tisztában kell lennünk. Tisztában kell lennünk azzal, hol húzódnak meg a határok, kihez és hova lehet fordulni teszteléssel kapcsolatban.”

Bruno Famin, FIA Director of Operations during an interview

Bruno Famin, FIA Director of Operations during an interview

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Először megvizsgáljuk a részleteket, majd jöhet a tervezés és a kivitelezés. Van egy kialakított eljárásunk a pozitív tesztekre vonatkozóan, amit egyeztetnünk kell a helyi szervekkel.”

Habár a világban a koronavírusos esetek száma jelentősen emelkedett az elmúlt hetekben, Famin elégedett azzal, ahogy a helyzetet kezelték.

„Az ausztráliai szezonnyitó és az ausztriai versenyek után fontos volt, hogy elkerüljük a pozitív eseteket. Azt tartottuk szem előtt, hogy még akkor is folytatni tudjuk a versenyzést, ha a hétvége során néhányan a paddockban lévők közül pozitív tesztet produkálnak.”

„Ez volt a célunk. Mostanában senki nem akad fenn azon, ha valaki pozitív tesztet produkál. Kihívást az jelentett, hogy ezt eredményesen kezeljük: kontaktkutatást, elkülönítést rendeltünk el, amivel megakadályozzuk, hogy gócpont alakuljon ki. Ezt szeretnénk minden áron elkerülni” – zárta Famin.

Verstappen burkolt fenyegetése a Red Bull felé 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk BREAKING: Megjelent a koronavírus a Mercedes csapatában!
Következő cikk Raikkönen cáfolta, hogy már megegyeztek volna az Alfa Romeóval

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország