BRÉKING

Az FIA továbbra sem hisz a zárt cockpit életképességében, egyeztetnek az IndyCarral a történtekről

Charlie Whiting kifejtette, az Amerikában történt tragikus baleset sem változtatja meg alapjaiban azt, amit a zárt pilótafülkéről gondolnak. Az FIA versenyigazgatója elmondta, ettől függetlenül természetesen kutatják a témát, hamarosan új teszteket próbálnak ki.

Mielőtt a zárt cockpit került volna szóba, Whiting kitért az új motorszabályokra, miszerint már nem kell ledolgozni a futam alatt a fennmaradó rajtbüntetést. A McLaren 105 rajthelyet halmozott fel a négy csere révén, melyek taktikai jellegűek voltak, hogy később ne kelljen ismét büntetéssel számolni. Az FIA aggódik az új gyakorlat miatt, ami trükközés.

„Igen, az FIA aggódik, amit elmagyaráztunk a Stratégiai Csoportnak is, amikor megszületett a szabálymódosítás”- mondta Whiting az auto motor und sport kérdésére. „Ugyanakkor úgy érezték, hogy még rosszabbak voltak azok az ellenséges kommentek, melyek a futamok alatti stop-and-go büntetések miatt érkeztek. Természetesen a szabályokat olyan szellemben írtuk, hogy megpróbáljuk elkerülni azt, amit a Honda tett Belgiumban”- jegyezte meg.

Múlt hétvégén történt egy tragikus kimenetelű baleset az IndyCarban, Justin Wilson súlyos fejsérüléseket szenvedett, amikor eltalálta Sage Karams autójáról levált orrkúp. A 37 éves brit a kórházban belehalt sérüléseibe. Vajon az F1-es autók orra jobban van rögzítve, mint a tengerentúlon használt együléseseké?

„Nem tudom, hogy jobban vannak-e rögzítve”- felelte Whiting. „De az biztos, hogy a vonatkozó terheléses tesztjeink nagyon komolyak. Négy tonna súlyt alkalmazunk az orrkúp oldalán, és elég drámai, amikor szemtanúja egy ilyen tesztnek. Nehéz megmondani, hogyan viselkedett volna egy F1-es orr hasonló balesetben. Beszélni fogunk az indycaros kollégákkal, hogy lássuk, tanulhatunk-e bármit is ebből a borzalmas balesetből.”

Ahogy az várható volt, ismét előkerült a zárt cockpit, ahogy tavaly is történt Bianchi-kapcsán. Whiting igen szkeptikus, megjegyezte, „nem gondolták meg magukat”.

„Hisszük, hogy a zárt cockpit hátrányai túlsúlyosak az előnyökkel szemben. Mint tudja, továbbra is komoly erőfeszítésekkel munkálkodunk azon, hogy megoldást találjunk a leváló törmelékekre. Mindez messze nem könnyű, de új teszteket tervezünk a következő hónapokra. Október elején megmutatjuk a teszt eredményeit a csapatoknak.”

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Häkkinen: Kiminek az élen a helye, Vettel pedig remélhetőleg továbbra is bízik az autójában!
Következő cikk Így még sosem láttad az Eau Rouge-t!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország