Az FIA továbbra sem fogja büntetni a Vettel-hez hasonló „kiugrásokat”

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerint igenis szükség van ezekre a bizonyos „tűréshatárokra”, mert máskülönben a versenyzők sok esetben bajba kerülnének, és sorra jönnének a büntetések, ami egy nagyon negatív láncreakciót indítana be a Forma-1-ben.

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10 leads Sebastian Vettel, Ferrari SF90Charles Leclerc, Ferrari SF90, Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10 and Max Verstappen, Red Bull Racing RB15 at the start of the race

Mark Sutton / Motorsport Images

Mint ismeretes, Sebastian Vettel kiugrott a rajtnál a Japán Nagydíjon, vagy ha egészen pontosan szeretnénk fogalmazni, akkor a Ferrari hirtelen megugrott, majd megtorpant és újra elindult. Ezzel a német valójában semmilyen előnyre nem tett szert. Sőt, Vettel rajtja így kifejezetten rossz volt, ami még a mellőle induló Charles Leclerc-t is megzavarta, aki szintén gyenge startot vett.

Még több F1 hír:

Az FIA kivizsgálta az esetet, de nem adott büntetést, hiszen Vettel kiugrása még a tűréshatáron belül volt. Ez pedig egy nagyon hasonló eset volt ahhoz, amit Valtteri Bottas csinált a 2017-es Osztrák Nagydíjon, ahol a Mercedes finn versenyzője ugyanezen okok miatt nem kapott büntetést. A Motorsport.com úgy tudja, a lámpák kialvása előtt van egy bizonyos mozgástér, amit engedélyezniük kell a pilótáknak, mert a startokat megelőzően néha módosítaniuk kell a kuplungjukat.

Ezt a gyakorlatban több mint 20 éve használják a Forma-1-ben, amit minden csapat és versenyző elfogad. Az FIA azonban a bemozdulás pontos toleranciáját, a megtett távolságot és a fények kialvásának idejét gondosan titokban tartja. Ennek az az oka, hogy a csapatok a jövőben ne próbálják meg kihasználni ezt az úgynevezett „menekülési időt”.

Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi elismerte, noha a jövőben van lehetőség az új technológiák felhasználására a startok jobb ellenőrzése érdekében, elégedett a jelenlegi irányítási módszerrel, ami így a következő években is változatlan maradhat. A szövetség egyszerűen nem akarna magának újabb és újabb problémákat a büntetések kiosztásával, ami a sportnak sem tenne jót.

„A jelenlegi egy olyan rendszer, amit már évek óta használunk. Úgy gondolom, hogy a technológia megjelenése az évek során jobb lett a beépített kamerákkal, azzal a képességgel, hogy jobban láthassák a dolgokat. Van valami, amit a jövőben még alkalmazhatunk? Természetesen igen, van. Ugyanakkor az a meghatározó, amivel most rendelkezünk, és az, amit jelenleg használunk.”

 

„Van egy startszenzorunk a kiugrásokra, és ez most a tűréshatáron belül volt. Valószínűleg mindenki számára Valtteri néhány évvel ezelőtti esete jelenti a legjobb példát, ami szintén a határon belül volt. Emiatt van a szabályon belül jóváhagyott módszer annak meghatározására, hogy mindezt felismerjük.”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Eleinte emiatt nem vizsgálták a Leclerc-Verstappen incidenst Japánban
Következő cikk Vettel szerint a Ferrari még mindig nincs a Mercedes szintjén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország