Az FIA tesztelte a Mercedes „sziklaszilárd” hátsó szárnyát

Miután a Red Bull igyekezett az FIA figyelmét riválisa állítólag hajlékony hátsó szárnyára irányítani, a szövetség új teszteket hajtott végre, a Mercedes pedig elmondta, hogy mindennek megfelelt a „sziklaszilárd” elemük.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

A bikásoknál úgy hiszik, hogy az utóbbi időben elsősorban a trükkös szárnya miatt tudott elhúzni tőlük a Mercedes, ezért igyekeztek mindenféle bizonyítékot gyűjteni, hogy igazolni tudják állításaikat. Az FIA pedig reagált is Christian Hornerék aggodalmaira, és a Katari Nagydíjon már új teszteket végeztek.

Ennek pedig örült is a csapatfőnök. „Lesz egy terheléses teszt a szárny hátsó részénél, szóval igazából egy bizonyos súlyt fognak rátenni a szárnyra. Azt hiszem, több lesz, mint 20 kiló, összesen talán 70-80 kiló lesz majd elosztva az egész szárnyon, és szakaszoként fogják hozzáadni” – mondta még Katarban Horner a Sky F1-nek.

Még több F1 hír:

„Ezzel mérni tudják majd a hajlás mértékét. Jó, hogy az FIA proaktív, és figyeli ezeket a dolgokat.” Az említett tesztre pedig sor került, a szárny alsó lapját pedig két ponton is 35 kilóval húzták lefelé. A Mercedes szerint pedig minden gond nélkül átmentek rajta.

„A szárny sziklaszilárd volt. Akár 100 kilót is rá lehetett volna akasztani. A Red Bull talán 105 kilót fog majd kérni legközelebb” – mondta a csapat egyik forrása az Auto Motor und Sportnak. A Red Bull azonban azt állítja, hogy ellenfele szombatra hátsó szárnyat cserélt, hogy átmenjen a teszten, és ezért is volt lassabb az egyenesben a W12.

A forrás azonban egyértelműen cáfolta ezt a verziót, ennek ellenére mégis beszédes volt, hogy Katarban már nem látszott az a komoly egyenesbeli tempófölény az esetükben, mint ami megfigyelhető volt Mexikóban és Brazíliában.

A McLarennél is tudják, hogy az utóbbi időszak nem jött nekik össze

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Russell: a Williamsnél mindenki frusztrált a jelenlegi formánk miatt
Következő cikk Egykori F1-es: Bottas nem akar segíteni Hamiltonnak

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország