Az FIA szigoríthatja az F1-es felülvizsgálati kérelmek benyújtását
Az FIA hamarosan a sportszabályzat módosításával szigoríthatja a felülvizsgálati kérelmeket, hogy az F1-es csapatok ritkábban kérelmezzék a leintés után a versenyek eredményének módosítását.
A Motorsport.com értesülései szerint az FIA az F1 álláspontjával összhangban szigorítani szeretné a felülvizsgálati kérelmek benyújtásának lehetőségét. Ennek megfelelően a jelenlegi 14 napos benyújtási határidőt 4 napra, azaz 96 órára csökkentenék.
Ezen felül annak érdekében, hogy a csapatok ne dobálózzanak csak úgy a felülvizsgálati kérelmekkel, egy illetéket is be fognak vezetni, míg eddig ingyenes volt a csapatoknak ez a procedúra. Ez 6000 euró lesz, amit csak akkor kapnak majd vissza a csapatok, ha az FIA versenybírói a csapatnak adnak igazat a felülvizsgálati kérelem végén.
A Haason kívül, akik az Amerikai Nagydíjon szerették volna felülvizsgáltatni a 6-os kanyarban történ pályaelhagyásos incidenseket, idén már az Aston Martin (Szaúd-Arábia), Ferrari (Ausztrália) és a McLaren (Ausztria) is adott már be felülvizsgálati kérelmeket, az Aston Martin sikerrel is járt és Fernando Alonso visszakapta a dobogós helyezését a bokszutcai időbüntetés letöltésével kapcsolatos inkonzisztens szabályozás miatt.
A felülvizsgálati kérelemmel kapcsolatos szabályok mellett az FIA át fogja alakítani a fellebbezéssel kapcsolatos szabályzást is, amivel be akarnak csukni egy jogi kiskaput a csapatok előtt.
Jelenleg a csapatok megtehetik, hogy csak a fellebbezési szándékukat jelzik a szabályzó szervnek, ami után 96 órájuk van arra, hogy eldöntsék, beadják-e a hivatalos fellebbezést.
A probléma abból ered, hogy jelenleg a fellebbezési szándék is felfüggeszti a büntetést, így például egy csapat megtehetné, hogy csak a fellebbezési szándék jelentésével semmissé tesz egy vitatott rajtbüntetést, de a verseny után az eredeti rajtpozíció elfoglalása után eláll a fellebbezéstől.
Ezentúl még akkor is, ha a csapat úgy dönt, hogy a szándék benyújtása után eláll a fellebbezéstől, az ügy az FIA Nemzetközi Fellebbviteli Bíróságára kerül, és a csapatok visszamenőlegesen is büntetést kaphatnak akkor, ha az FIA szerint a rendszer kihasználásával jogosulatlan előnyhöz jutottak.
Horner szerint nem nagyon hova fejlődnie a Red Bullnak a 2024-es szezon előtt.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.