Az FIA szabályváltoztatása után a Ferrari nem tudná megakadályozni a költségsapka csökkentését

A Forma-1 kisebb csapatainak vágya, hogy a költségsapkát még közelebb hozzák az ő költségvetésük körüli szintre nagy lépést tett meg afelé, hogy valósággá váljon, miután péntek reggel az FIA egy apró szabálymódosítással kivette az irányítást a csapatok kezéből.

Sebastian Vettel, Ferrari, stops in his pit

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az utóbbi időben egyre nőttek a feszültségek a Forma-1-ben a Ferrari és a rivális csapatok között a költségsapka mérete miatt, azonban az FIA közbelépett, és egy „védelmi kitételt” helyezett el a döntéshozási folyamatokba.

Egészen a mai napig, a Forma-1-ben a szabálymódosítások elfogadásához, a Nemzetközi Sportkódex értelmében az összes csapatnak egyöntetűen támogatnia kellett a felterjesztett módosítást.

Azonban, a koronavírus-járvány soha nem látott módon veszélyezteti a sportot, ezért az FIA úgy döntött, hogy a döntési jogot a saját kezébe veszi, és a módosítás után már elég lesz, ha a csapatok többsége fogadja el a különleges körülmények között felterjesztett szabályváltoztatási javaslatokat, ahogyan az FIA fogalmazott, a „sportágak védelmének érdekében.”

A szabályt lehet úgy értelmezni, hogy azt kifejezetten a Ferrari ellen hozták, ugyanis az utóbbi időben ők ellenezték leghangosabban a jelenleg 145 millió dollárról szóló javaslat további szigorítását. A Ferrari nem akarja a versenyrészlegének létszámát csökkenteni, vagy más sportágakhoz átirányítani a humán erőforrásait, azonban 2022-től tervezett 130 millió dolláros költségsapka erre kényszerítheti őket.

Még több F1 hír:

Csütörtök este, a szabályváltoztatás közzététele előtt a McLaren vezérigazgatója, Zak Brown még arról beszélt a Motorsport.com-nak, hogy reméli, az FIA megembereli majd magát, és nem engedi azt, hogy a Ferrari egyedül megvétózzon olyan javaslatokat, amelyekért a sport összes többi tagja lobbizik.

Brown azzal is megvádolta a Ferrarit, nem ismerik el, hogy a sport számára szükséges dolgokról van szó, és akadályozzák a sport jövőjének érdekében hozandó gyors döntéseket.

Az FIA „különleges körülményekhez” kötötte a szabályváltoztatásban foglalt eljárási rendet, ezért a legnagyobb kérdés most az, hogy a jelenlegi helyzetet példa nélkülinek fogják-e ítélni, amikor döntetni akarnak a költségsapkával kapcsolatos kérdésekről.

Zak Brown, Executive Director, McLaren, and Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Zak Brown, Executive Director, McLaren, and Mattia Binotto, Team Principal Ferrari

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

Brown szerint a Forma-1 jövőjéről van most szó, és reagált Mattia Binotto szavaira is.

„Olyan helyzetben vagyunk jelenleg, hogy ha a Forma-1 folytatja a régi szokásait, az nagyban veszélyezteti az F1 jövőjét. Szerintem, ha előregondolunk, és haladunk az idővel, akkor nem csak a jelenlegi kihívásokat fogjuk túlélni, de a sport is növekedésnek indulhat, amivel mindenki nyerne.”

„Én támogatok egy jó, egészséges vitát. Azonban szerintem azok a hozzászólások, amelyeket látok, nem kötődnek egymáshoz, ellentmondanak egymásnak, és nem tükrözik megfelelően azt, ami szerintem a valóság.”

A Ferrari volt az egyetlen csapat, akik a 2021-es szabályok elhalasztása ellen is kardoskodtak, azonban végül elfogadták ők is ezt a javaslatot. Ezután Mattia Binotto azt nyilatkozta, hogy továbbra is olyan döntéseket fognak hozni, amelyek a sport érdekét szolgálják. Brown is erre a kijelentésre gondolhatott akkor, amikor a Ferrari önellentmondásait emelte ki.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Zak Brown: Borzalmas gazdasági következményei lennének a szezon eltörlésének
Következő cikk Remek hírek: valószínűleg megrendezésre kerülhet az Osztrák Nagydíj, és dupla futammal

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország