Az FIA nem enged a csapatoknak – biztosan lecsapnak a hajlékony padlólemezekre

Hiába bizonyos Forma–1-es csapatok ellenállása, az FIA elkötelezte magát, hogy szigorít a padlólemezekre vonatkozó előírásokon, valamint a pattogás mértékét is árgus szemekkel figyeli majd a Belga Nagydíjtól kezdődően.

Kevin Magnussen, Haas VF-22, Fernando Alonso, Alpine A522, Lando Norris, McLaren MCL36

Az idei szezon első felének egyik slágertémája egyértelműen a delfinezés és a pattogás volt, a pilóták egy része pedig panaszkodott a jelenség egészségkárosító hatása miatt, ezért a szövetség úgy látta jónak, ha lépnek a kérdésben és bevezetnek bizonyos intézkedéseket.

A nyári szünetet követő belga futamtól kezdve érvénybe lép az úgynevezett Aerodinamikai Oszcillációs Mérték (AOM), melyet a csapatok nem léphetnek majd át. Annak érdekében pedig, hogy ez mindenkire egyformán vonatkozott, az FIA további intézkedésekkel próbálja majd elejét venni egyes csapatok trükkjeinek.

Itt nevezetesen a hajlékony padló- és kopólemezekről van szó, melyek segítségével néhány istálló extra teljesítményhez tud jutni. Nem véletlen az sem, hogy miközben a mezőny egy része üdvözölte a szövetség közbelépését, mások nem tartják azt helyesnek, mert szerintük a testület ezzel már abba is beleszól, hogy miként állítsák be az autókat.

Arról nem is beszélve, hogy egyesek megkérdőjelezik az intézkedések szükségességét, miután a pattogás már futamok óta nem jelent akkora problémát, mint korábban, és a Bakuban látott extrém esetek inkább csak kivételnek számítottak.

Még több F1 hír:

A csütörtöki napon viszont ismét összeült az F1 technikai munkacsoportja, és az FIA itt egyértelművé tette, hogy mindenképpen be fogják vezetni a szigorításokat, hiába a csapatok nemtetszése. Egy közleményben elmondták, hogy a delfinezést „komoly biztonsági kockázatnak” tartják, ezért nem változtatnak a terveken.

„Az FIA felelőssége és joga, hogy közbeavatkozzon biztonsági kérdésekben, és a szabályok pontosan azért engedélyeznek ilyen intézkedéseket, hogy a döntéseket ne befolyásolhassa a csapatok eltérő pozíciója és álláspontja.”

Miközben tehát a pattogás már nem volt akkora tényező az utóbbi hétvégéken, az FIA úgy véli, ez inkább a pályák karakterisztikája miatt volt így, és jönnek még olyan helyszínek a naptárban, például a Hungaroring, Spa vagy Szingapúr, ahol megint fejfájást okozhat a dolog.

Emellett attól is félnek, hogy a csapatok a 2023-as autójukkal még komolyabb leszorítóerőt lesznek majd képesek elérni, ami nyilván még nagyobb problémákat okozhat. Ezért nem tágít tehát az FIA, és ezért fogja két lépcsőben bevezetni az intézkedéseit.

 

Az AOM Belgiumtól kezdve kötelező érvényű lesz, a csapatok viszont már a francia hétvégétől kezdve ismerkedhetnek a számokkal, hogy jobban megérthessék azokat. Továbbá az alakulatoknak kötelezően meg kell majd erősíteniük a kopóblokkokat is, miután kiderült, hogy egyesek okosan mozgatni tudják azokat, ezzel elkerülve a túlzott kopást.

Emellett a kopólemezek mérésein is változtatnak, ezzel biztosítva, hogy egyik csapat sem használ eltűnő kopóblokkot, ezzel eleget téve a futam utáni vizsgálatoknak. Az FIA pedig még azt is kilátásba helyezte, hogy a csapatokkal egyeztetve 2023-ra változtathatnak a technikai szabályokon.

A tervek szerint például a padlólemezek éleit 25 mm-rel megemelnék, ahogyan a Venturi-csatornák torkolatát is, továbbá szigorúbb méréseknek vetnék alá a padlólemezeket, és pontosabb szenzorokkal mérnék az aerodinamikai oszcillációt.

Ezeket a módosításokat most az FIA Motorsport Világtanács elé terjesztették, hogy minél hamarabb elfogadhassák azokat, ezzel is időt adva a csapatoknak a 2023-as autójuk átdolgozására.


Összefoglaló a WEC hatórás monzai futamáról

 

Leclerc imád Verstappen ellen versenyezni

megosztás
hozzászólás

Emberségből jeles: Kimi Räikkönen egy kutyának segített (videó)

Norris szerint emiatt nem annyira érdekesek a sprintfutamok

Feliratkozás