Az FIA megvédte az elhúzódó döntéshozási folyamatokat

A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi szerint semmi probléma nincs azzal, hogy az utóbbi hétvégén a versenybírók egyes döntéseire a szokásosnál is többet kellett várnia a publikumnak.

Az FIA megvédte az elhúzódó döntéshozási folyamatokat

A legutóbbi Forma-1-es versenyhétvégéken többször is előtérbe kerültek az adott hétvégén szolgálatot teljesítő versenybírók – miután meglepően lassan döntöttek a csapatok és a pilóták egy-egy ügyéről.

Brazíliában csak a sprintfutamot megelőzően erősítették meg, hogy Lewis Hamiltont kizárták az időmérőről a szabálytalan hátsó szárnya miatt, majd Katarban is csak két nap alatt döntöttek a Mercedes felülvizsgálati kérelmének elutasításáról.

Szombaton az időmérőt követően három pilótát is beidéztek a sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt, azonban őket csak vasárnap délben hallgatták meg, így a Katari Nagydíj végleges rajtrácsa csak alig 90 perccel a futam előtt alakult ki – miután az utolsó pillanatban még Sainz és Bottas pozícióját megcserélték.

Még több F1 hír:

A Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi azonban megvédte a stewardok munkáját a vasárnapi sajtótájékoztatóján:

„Szerintem mindenkinek emlékeznie kéne arra, hogy korábban mindenki (a sajtótájékoztatón résztvevő újságírók) azt kérte, hogy legyenek részletesen leírva a döntések ahelyett, hogy annyit mondanánk, ez a versenyző szabályos volt, az a csapat szabálytalan” – mondta Masi.

„Ti is a lehető legjobban meg akarjátok érteni, milyen folyamat mentén haladtunk, az egészen apró részletek miatt pedig időbe telik, mire a piszkozatok után kialakul a végleges dokumentum.”

„Ez az egyik része, a másik pedig az, hogy lehetőséget kell adnunk a csapatoknak arra, hogy érveljenek, múlt héten például a Mercedes két és fél órát töltött bent a stewardoknál. Ezt is figyelembe kell vennünk.”

„Szerintem néha a versenybírók is boldogak lennének, ha csak annyit írhatnának, hogy „ez a személy megsértette a szabályokat”, de akkor ismét ott lennénk, ahol pár éve voltunk, hogy mindenki nagyobb átláthatóságot szeretne.”

Wolff: Szaúd-Arábiában elővesszük a különleges motorunkat

megosztás
hozzászólás
Brawn: mindig is frusztrált, hogy Fernando csak két világbajnoki címet szerzett
Előző cikk

Brawn: mindig is frusztrált, hogy Fernando csak két világbajnoki címet szerzett

Következő cikk

Hamilton kitart a Katarban használt sisakja mellett Szaúd-Arábiában is

Hamilton kitart a Katarban használt sisakja mellett Szaúd-Arábiában is
Hozzászólások betöltése