Az FIA megvárja a koreai szervezők jelentését, és csak utána dönt

A Nemzetközi Automobil Szövetség egyelőre nem bünteti meg a Koreai Nagydíj szervezőit – és lehet, nem is fog így tenni -, amiért meglehetősen ellentmondásos körülmények között küldték be a szürke terepjárót a pályára.

Miután Webber autója kigyulladt, elég lassan ért oda a segítség, és a versenyző megpróbálta kiszedni az autóban található tűzoltó berendezést, de nem járt sikerrel. A következő képeken már azt láthattuk, amint egy terepjáró közelít, mindezt a hosszú egyenesben, és a Vettel vezette mezőny érkezett mögötte.

Az FIA megerősítette, hogy ők rendelték el a terepjáró beküldését, de a megoldással már nem voltak elégedettek. A biztonsági autó akkor még nem szedte össze a mezőnyt, igaz, fehér zászlókkal jelezték a versenyzőknek, hogy mi történik. Az Autosport szerint nincs szükség büntetésre, mert eleget tettek a sportszabályzatnak, de a jövőben valószínűleg szigorítanak az eljárásokon. A testület megvárja a koreai szervezők jelentését, és csak utána cselekszik.

A Red Bull csapatfőnöke elmondta, áldás, hogy egy hosszú egyenesre érkezett be az autó. „Nem volt valami remek, de szerencsére a pálya egy olyan részén történt, melyen a versenyzőknek sok ideje maradt arra, hogy reagáljanak. Sebastian volt az első, de szerencsére az egyenes annyira hosszú volt, hogy előzetes figyelmeztetésben volt része. Egy kicsit drámaibb lett volna a helyzet, ha nem belátható részen történik.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING