Az FIA meglátogatta a Racing Point gyárát, hogy összehasonlítsák a tervezési adataikat a Mercedesszel

A Racing Point technikai igazgatója elárulta, hogy az FIA ellátogatott a csapat gyárába, hogy összehasonlítsák az RP20 tervezési adatait a Mercedes tavalyi kocsijának tervezési adataival, és nem találtak szabálytalanságot.

Sergio Perez, Racing Point RP20

Sergio Perez, Racing Point RP20

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A barcelonai téli teszteken és utána is komoly témát szolgáltatott a Racing Point RP20, amely rendkívül hasonlít a Mercedes tavalyi világbajnok autójára, a W10-re. A paddockban is sokat beszéltek erről az autóról, és „klónnak” és „pink Mercedesnek” titulálták azt.

Arról is szóltak pletykák, hogy Melbourne-ben óvást nyújthatnak be a Racing Point ellen, de végül nem került megrendezésre a futam. Emellett a Renault is azt mondta, hogy nem zárnának ki egy jövőbeli jogi kihívást.

Viszont a Racing Point technikai igazgatója, Andy Green ezúttal is megvédte a csapatát a Motorsport.com-nak adott interjújában

„Nem igazán tudjuk, hogy mi az alapja ennek, hogy miért gondolják azt néhányan, hogy óvást kellene benyújtani ellenünk. Amikor bemutattuk az autót, beszéltünk az FIA-val, az FIA pedig eljött a gyárunkba, és megnézték, mit csináltunk, ahogy az autó terveit is.”

További híreink:

„Még a tavalyi Mercedes tervezési adatait is elhozták, és összehasonlították a miénkkel. Átfogó vizsgálatot végeztek. És teljesen boldogok voltak, amiért a pályán látható autót tényleg mi terveztük.”

„Lehetnek hasonlóságok a Mercedesszel, de ezek csak hasonlóságok. Nem egyezik meg a két autó, így nincs helye az óvásnak. Kiabálhatnak és sikíthatnak, amennyit csak akarnak, de szerintem valójában azért kiabálnak és sikítanak, mert azt gondolják, hogy lemaradtak a trükkről. Ezért idegesek.”

A Motorsport.com megkereste az FIA-t ez ügyben, akik megerősítették, hogy valóban elmentek a gyárba, és megvizsgálták a két autó tervezési adatait.

A Racing Pointnál pedig az RP20 volt az első autó, amelyet teljes mértékben azután terveztek, hogy a Lawrence Stroll vezette konzorcium tulajdonába került a csapat, és a tervezésnek már a megnövelt költségvetés mellett állhattak neki.

Lance Stroll, Racing Point RP20

Lance Stroll, Racing Point RP20

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Nem volt kötelezettségünk arra, hogy egy alkatrészt is átemeljünk a 2019-es autónkból a 2020-asba, míg korábban komoly nyomás volt rajtunk, hogy az aktuális autó szignifikáns részét használjuk a következő szezonban is, ugyanis ilyen pénzügyi helyzetben voltunk.”

„Emiatt mindig így is tettünk, és ez volt az első év, amikor tiszta lappal kezdtünk, és az alapján optimalizálhattuk az autót, hogy fontos alkatrészeket veszünk a Mercedestől. Logikusnak tűnt ez a megoldás, szóval miért harcoltunk volna ez ellen?”

„Miért harcoltunk volna a Mercedes koncepciója ellen? Ehelyett adoptáltuk azt. Ami nyilvánvalóan egy teljesen új autót jelent.”

A Racing Point teljes történetét – az összeomlás-közeli állapottól az Aston Martin érkezéséig -, illetve az RP20 szabályosságát érintő védekezést az Autosport magazin e heti kiadásában lehet elolvasni, amely online az alábbi linkre kattintva érhető el.

 

A Supercars Eseries 2. fordulója is elképesztő izgalmakat tartogatott, a wildcardként versenyző Max Verstappen csapattársával, Shane van Gisbergennel vívott csatát a barcelonai pályán a győzelemért.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: nem lehet nézők előtt megtartani a Magyar Nagydíjat
Következő cikk Ralf Schumacher a Williams és a Haas kiszállásától tart

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország