Az FIA jelzett a csapatoknak, hogy akarják a fejvédelmet, már 2017-től

Az FIA jelzett a csapatoknak, hogy akarják a fejvédelmet, már 2017-től

A Nemzetközi Automobil Szövetség értesítette a csapatokat arról, hogy már jövőre alkalmazni kívánják a Mercedes által kidolgozott megoldást, és kezdjék el tervezni a végleges változatot. Alexander Wurz, a GPDA elnöke természetesen örömmel fogadta a...

A BBC szerint az FIA nem lát okot arra, miért ne lehetne alkalmazni az úgynevezett „halót”, tehát a versenyző feje felé elképzelt, bumeráng alakú gyűrűt, aminek célja, hogy hárítsa a nagyobb törmelékeket. A szervezet most együtt dolgozik a csapatokkal azon, hogy véglegesítsék a terveket, és már jövőre élesben alkalmazzák.

Wurz múlt héten azt mondta, boldog, hogy a technikai vezetők megegyeztek a kérdésben, és a dolog most átlépett a tervezési szakaszba, a versenyzőknek pedig „nyitottnak kell lenniük arra, hogy valamelyest változik a látóterük a további struktúra miatt”. Az osztrák arra is kíváncsi, a csapatok hogyan érik el, hogy a megoldás „menő legyen és gyorsnak tűnjön”.

A BBC azt írja, egységes megoldáson dolgoznak minden csapat számára, tehát nem lenne eltérés a bumerángok között. A nagy kérdés az, miként lehet integrálni az autó struktúrájába úgy, hogy az ne változzon jelentős mértékben. Ami újdonság, és eddig nem emlegették, hogy az FIA „egy golyóálló plexi” beépítését is kilátásba helyezte, habár nem biztos, hogy ez is bemutatkozik jövőre.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Alexander Wurz
Cikk típusa BRÉKING