Az FIA hivatalosan is jóváhagyta a 2019-es F1-es versenynaptárat

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) immáron hivatalosan is jóváhagyta a jövő évi versenynaptárat a Forma-1-ben, melyben természetesen továbbra is ott szerepel a Magyar Nagydíj, akárcsak az elmúlt több mint két évtizedben.

Race start

Race start

John Toscano / Motorsport Images

A hu.motorsport.com korábban már több alkalommal is beszámolhatott a 2019-es F1-es versenynaptárról, amit az FIA ma hagyott jóvá véglegesen. Októberben egy ideiglenes változat látott napvilágot, és ezt kellett véglegesítenie a szövetségnek, ami most meg is történt.

A bajnokság az eddig megszokottakhoz hasonlóan Ausztráliában veszi kezdetét. Az évadnyitó március 17-én lesz Melbourne-ben, majd onnan a csapatok Bahreinbe utaznak, míg a harmadik állomás Kína lesz. Sanghaj szerepe amiatt igazán érdekes, mivel ez lesz a Forma-1 történetének 1000. világbajnoki futama. A Liberty Media természetesen egy különleges hétvégével készül. 

Az amerikaiak eredetileg azt szerették volna, ha Silverstone-ban rendezik meg azt 1000. nagydíjat, de ez az időjárási viszonyok miatt nagyon kockázatos lett volna, hiszen ezzel az angliai hétvégét áprilisra kellett volna előrehozniuk. Az első F1-es nagydíjat 1950. május 13-án rendezték meg Silverstone-ban. A pole-t és a győzelmet is az olasz Giuseppe Farina szerezte meg az Alfa Romeo csapatával.

A 2019-es naptárban a Magyar Nagydíj augusztus 4-én kapott helyet a Hungaroringgel. Ez jeleneti majd a nyári szünet kezdetét is. A mezőny tradicionális módon Belgiumban tér vissza a szünetet követően.

A 2019-es versenynaptár

Dátum Nagydíj Helyszín
Március 17. Ausztrál Melbourne
Március 31. Bahreini Sakhír
Április 14. Kínai Sanghaj
Április 28. Azeri Baku
Május 12. Spanyol Barcelona
Május 26. Monacói Monaco
Június 9. Kanadai Montreal
Június 23. Francia Le Castellet
Június 30. Osztrák Spielberg
Július 14. Brit Silverstone
Július 28. Német Hockenheim
Augusztus 4. Magyar Hungaroring
Szeptember 1. Belga Spa
Szeptember 8. Olasz Monza
Szeptember 22. Szingapúri Szingapúr
Szeptember 29. Orosz Szocsi
Október 13. Japán Szuzuka
Október 27. Mexikói Mexikóváros
November 3. Amerikai Austin
November 17. Brazil Sao Paulo
December 1. Abu Dhabi Yas Marina

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton volt az év legjobbja a csapatfőnökök listáján, újonc és visszavonuló pilóta is szerepel a top-10-ben
Következő cikk Verstappen: Tanultam az idén történtekből, jobb versenyző lettem

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország