Az FIA figyelmeztet: büntetés jár azoknak, akik trükköznek a guminyomással, dőlésszöggel

Az FIA figyelmeztet: büntetés jár azoknak, akik trükköznek a guminyomással, dőlésszöggel

A Forma-1 gumiszállítója szigorúbb ellenőrzést kért az FIA-től, mivel felmerült a gyanú, hogy egyesek trükköznek a paraméterekkel, ráadásul ismét sok a törmelék a pálya körül a betétfutamok miatt.

A Pirelli tegnap közölte, hogy ismét veszélyt jelentenek a pálya körül szétszóródott törmelékek, ráadásul üvegtörmelék okozta vágásnyomokra bukkantak Maldonado autójánál. Hembery elmondta, lehet, be kellene vezetni valami standardot a pályák takarítására, hiszen Spában is vakarhatták a fejüket a törmelékek miatt.

A Pirelli arra kérte az FIA-t, hogy ne csak álló helyzetben, hanem menet közben is mérjék a kerekek dőlésszögét és a guminyomást. Ehhez szükség van a telemetria adataira, melyekkel a mérnökök bizonyítják, hogy minden szabályos. A bökkenő, hogy mind a guminyomás, mind a dőlésszög változik menet közben, és arra is vannak trükkök, hogy csökkentsék a nyomást, ami normális esetben 2 PSI-vel is emelkedik. A hétvége elején a Pirelli többször is módosította az előírt értékeket.

HAMILTON!:D Fikázod, utálod, gyűlölöd? Most ezt tedd félre, mert megint olyat csinált, amit csak nagyon ritkán láthatunk! Így hergelte reggel a szurkolókat Monzában! fotó: dppi Lewis Hamilton - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, 6 September 2015

A gumiszállító arra gyanakszik, hogy pénteken többen is játszottak a paraméterekkel, és arra szólította fel az FIA-t, hogy menet közben is érvényesek legyenek az általuk kiszabott minimálértékek: elöl 21 PSI, hátul 19.5 PSI. Akit csaláson kapnak, az komoly büntetésre számíthat.

A GP2-ben tegnap osztottak ki büntetést túl alacsony guminyomás miatt: Mitch Evans és Sergio Canamasas abroncsaiban túl alacsony volt a nyomás, a rajtrács végére küldték őket.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING