Az FIA felülvizsgálja a felvezető körös rádiós szabályokat

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) felül fogja vizsgálni a csapatok és a versenyzők közötti felvezető körös kommunikációról szóló korlátozásokat, melyek miatt a Haas csapata büntetést kapott a Magyar Nagydíjon.

Kevin Magnussen, Haas VF-20, leads Romain Grosjean, Haas VF-20

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A korlátozás még egy 2017-es technikai direktíváig nyúlik vissza, amelyben az áll, hogy a versenyzőknek „egyedül és segítség nélkül” kell vezetniük az autójukat.

Ezzel elejét akarták venni, hogy a mérnökök folyamatos tanácsokkal lássák el a pilótákat a jobb rajtok és főként a kuplung helyes fogáspontjának megtalálása érdekében. A direktíva szerint csak a biztonsággal kapcsolatos rádiós üzenetek a megengedettek.

Magyarországon újra előtérbe került ez a korlátozás, amikor Kevin Magnussen és Romain Grosjean a gumiváltásról beszélgettek versenymérnökükkel a felvezető kör alatt, melynek végén aztán ki is álltak a bokszba slick gumikért, és a bokszutcából vágtak neki a futamnak.

Még több F1 hír:

A versenyt követően mindkét pilótát 10 másodperces büntetéssel sújtották, ami egyáltalán nem tetszett a csapatfőnöknek, Günther Steinernek, aki még hangosabban szólalt fel az ügyben, miután a brit futamon a Magnussent kiütő Alex Albon csak egy 5 másodperces büntetésben részesült.

„Nem hiszem, hogy a 10 másodperces büntetés megfelelő volt” – mondta még Steiner a múlt hét folyamán. „Megcsináltuk a felvezető kört, de nem álltunk vissza a mezőnybe, hanem bejöttünk a bokszba, és magunkat büntettük már azzal is, erre érkezett még 10 másodperc.”

„Közben valaki kivehet egy másik pilótát a futamból és kap 5 másodpercet érte, majd a pontzónában fejezi be a viadalt. Szóval szerintem van egy kis ellentmondás a két eset között.”

„Felhoztuk ezt a FIA-nak, a magyarországi esetet, nem az Albon-incidenst, mert azzal nem tudok mit kezdeni. Számomra rendben van, amíg mindenki ugyanazt az 5 másodpercet kapja büntetésként, ha valakit kilök a pályáról. Nincs vele bajom, amíg konzisztens az elbírálás” – mondta Steiner.

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1

Guenther Steiner, Team Principal, Haas F1

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Viszont el kell dönteniük, hogy meg akarják-e kockáztatni azt, hogy az emberek elkezdik majd kiütni egymást a versenyből, mert a büntetés mértéke nagyon-nagyon kicsi. Ezt nem az én tisztem eldönteni. Én nem akarok több büntetést kapni, csak meg akarom érteni a helyzetet. Mi megtettük a magunkét, és elmondtuk a problémáinkat a megfelelő embereknek az FIA-nál.”

Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi kifejtette, hogy az eredeti technikai direktívát felül fogják majd vizsgálni, figyelembe véve a Magyarországon történteket is. „Meg fogjuk vitatni, mint azt a szabályzat minden pontjánál tesszük, ha van valami, ami időről időre frissítésre, átnézésre vagy megújításra szorul.”

„A kapcsolódó technikai direktíva nem különbözik bármely másik szabályponttól, amelyet esetleg át kell néznünk. Ez a folyamat, mert hívhatjuk annak, már el is kezdődött, és minden csapattal együtt dolgozunk, nem csak bizonyos személyekkel.”

Masi elmondta, hogy a felülvizsgálat felvetése belülről érkezett. „Ezt nem a csapatok kérték. Valójában az FIA proaktív módon javasolta, hogy ezt át kellene nézzük, megérteni a direktíva hátterét, és hogy miért volt rá szükség. Szóval a döntéshozás minden szintjén meg fogjuk majd vitatni. Ha bármilyen változtatásra van szükség, akkor pedig arra sort fogunk keríteni” – zárta az FIA versenyigazgatója.


Elképesztően látványos videóval állt elő a Red Bull

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Williams: a Racing Point ügye elvi kérdés a Forma-1 számára
Következő cikk Egyforma stratégiával sem tudták volna legyőzni a Red Bullt?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország