Az FIA elnökét ma is nyomasztja, ahogy a 2022-es bajnokság sorsa eldőlt

Az FIA elnökét, Mohamed bin Szulajmot még ma is bántja, hogy a 2022-es Forma-1-es szezonban hogyan dőlt el a világbajnoki cím sorsa, pláne, mivel azért a szövetséget okolja mindenki.

Mohammed bin Sulayem, President, FIA

Max Verstappen a 2022-es Japán Nagydíjon úgy lett világbajnok, hogy ebből semmit nem érzékelt, csak a leintést követően, szinte mellékesen jegyezték meg neki egy interjúban a bokszutcában. Mindezt azért, mert az eső miatt eleve késve kezdődő verseny 53 köréből csak 28-at teljesítettek a pilóták.

A döntő tényező az, hogy Verstappen teljes pontszámot kapott, annak ellenére, hogy nem teljesítette a teljes versenytávot. Ebből komoly félreértés adódott és sokan az FIA-t okolták az ügyért, mivel ha nem jár teljes pontszám a futamért, nem biztosította volna győzelmét a holland. Az FIA elnöke a Motorsport-Totalnak elmondta, ma is bántja, hogy ezért őket találták meg.

A motorsport irányító testülete valóban helyesen járt el, 2022-ben ugyanis a szabályok szerint csak akkor jár egy piros zászlóval megszakított futamért csökkentett pontszám, ha az piros zászlóval is fejeződik be. Ezt a szabályt azóta megváltoztatták.

Bár a 2022-es Japán Nagydíjat már a második körben meg kellett szakítani Carlos Sainz balesete miatt, később folytatódott és Verstappent végül zöld zászlónál intették le, miután elérték a három órás, versenyekre kiszabott időkeretet Szuzukában.

Kívülről ezért bin Szulajm szerint mindenki a szövetséget támadta: „Mindig mi vagyunk a hibásak, holott ezúttal a csapatok elfogadták a szabályokat. Nem az FIA alakította ki a pontrendszert, a csapatok, a Forma-1 vezetése és a szövetség együtt. Mindenki ezt szavazta meg, de valamiért csak minket hibáztattak.”

Bin Szulajm azonban elismeri, hogy szerencsétlen, amikor ilyen helyzetek fordulnak elő, vagy az, ami 2023-ban, ahol a bajnoki cím egy szombati sprintversenyen, még a vasárnapi futam előtt gazdára talált: „Ez a rendszer.”

Emellett a versenyek után a büntetések kiosztásáért is mindig a szövetségen csattan az ostor: „Ha még a verseny alatt kiosztjuk, az a vád, hogy eltereljük a pilóták figyelmét, ha a verseny után, az a baj, hogy nem osztottuk ki korábban. Sosem nyerhetünk.”

A Mercedes műszaki igazgatója mindeközben elmondta, nem az oldaldoboz hiánya önmagában volt felelős a csapat gyenge teljesítményéért.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Neweyt két hét után majdnem kirúgta a McLaren – az ok pedig elég bizarr
Következő cikk Häkkinen a bővülő naptárról: „Ha még ma is versenyeznék, beszédem lenne a csapattal”

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország