Az FIA elnökének jobban tetszene, ha öt csapat lenne versenyben az elsőségért

megosztás
hozzászólás
Az FIA elnökének jobban tetszene, ha öt csapat lenne versenyben az elsőségért
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2014. jún. 21. 10:26

Jean Todt sem rajong azért, ha egy csapat dominál az F1-ben, de mit lehet tenni: a jelenség rendszeres a sportban, most épp a Mercedes AMG-n a sor. Az FIA francia elnöke egyébként elégedett a jelenlegi helyzettel.

Az FIA 68 éves elnöke a Salzburger Nachrichten lapnak elmondta, szerinte "helyes irányba tart" a  Forma-1, a Mercedes dominanciája ellenére is. A Red Bull több éven át ívelő uralkodása után most a Mercedes rendelkezik iszonyatos előnnyel, amit idén már nem lehet behozni. Todt elmondta, neki sem tetszik a jelenség, de ez ellen semmit sem lehet tenni.

"Az elmúlt négy évben gyakran feltették nekem ezt a kérdést"- mondta Todt. "Az új Forma-1 ismét megkavarta a lapokat, egyes csapatok most közelebb van az élhez, mint korábban. Természetesen mindannyian voltunk már frusztráltak egy-egy csapat dominanciája miatt, ami biztosan nem jó a Forma-1-nek. De: a hatékonyságra is figyelni kell, és ez nagyon jól sikerült az új hibridtechnikával."

//

Post by www.f1-live.hu.

A dominancia egyébként sem új jelenség a sportban, hiszen már több csapat uralta az F1-et az elmúlt évtizedekben. A jelenség a 80-as években bukkant fel.

"Az 1980-as évek végén a McLaren volt ebben a szerepben, utána a Williams, Benetton, Ferrari, Red Bull. Most a Mercedes"- reagált. "Az új szabályok bevezetése révén az egyik csapat jobban boldogul, mint a másik, ezt mutatja a történelem is. Természetesen én is jobban szeretném, ha öt különböző csapat lenne az első öt rajthelyen, melyek a győzelemért harcolnak."

Következő Forma-1 cikk
Hamilton: mikor beleszállsz a falba, égnek az ujjaid, és remegnek a kezeid

Előző cikk

Hamilton: mikor beleszállsz a falba, égnek az ujjaid, és remegnek a kezeid

Következő cikk

A Ferrari harmadik autót akar, de a többi nagy csapat ezt csak végső esetben támogatná

A Ferrari harmadik autót akar, de a többi nagy csapat ezt csak végső esetben támogatná

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Jean Todt
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING