Az FIA elnöke szerint a Ferrari idén is versenyképes lesz

Az FIA elnöke, Jean Todt a genfi autószalonon beszélt a Ferrari fenyegetőzéséről, miszerint az olaszok kiszállnának a királykategóriából, ha a sport nem a megfelelő irányba indul el.

Az FIA elnöke szerint a Ferrari idén is versenyképes lesz

Mióta a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne az F1-es kiszállással fenyegetőzik, a szakértők arról vitatkoznak, vajon a királykategória túléli-e az ikonikus márka nélkül. Természetesen erről Jean Todtnak, az FIA elnökének is megvan a véleménye, hiszen éveken át a maranellói istálló élén tevékenykedett. 

Todt a genfi autószalonon beszélt az olaszok helyzetéről: "Imádom a Ferrarit, nem csak a motorsportban, hanem összességében is, gyerekkorom óta lenyűgöznek az autóik, és természetesen a Ferrari sokat adott nekem. Azt gondolom, valamit én is hozzátettem a csapathoz. Azonban ezt a fejezetet már lezártam, most már a különböző kategóriák globális képviseletéért vagyok felelős."

"Ma már a Ferrarit egy gyártónak látom, akik csodálatos sportautókat gyártanak, és nagyszerű motorsport szereplők. Én nem csinálok nagy ügyet a kiszállásról szóló fenyegetésükből, ugyanis nekem az a feladatom, hogy biztosítsam, a sport jövőjét illetően a megfelelő döntések születnek meg. Ha jó munkát végzünk, akkor nem veszítjük el a fontos résztvevőket sem. Ehhez természetesen biztosítanunk kell, hogy a királykategória megfizethető legyen. Akkor mindenki a fedélzeten marad."

"Én úgy gondolom, hogy a maranellói istálló idén is versenyképes lesz, hiszen semmi okot sem látok rá, ami miatt ez ne valósulhatna meg. Azonban egyelőre túl korai, hogy megtippeljük a bajnoki esélyeket, hiszen az első teszthéten a rossz időjárás hátráltatta a körözést. Túl hideg volt, hogy ebből a szempontból bármilyen ismereteket is szerezhessünk. A második teszthét után talán már többet tudunk majd, azonban még akkor is elővigyázatosnak kell lennünk, hiszen nem tudhatjuk, hogy a srácok milyen üzemanyagszinttel érték el a legjobb idejeiket."

 
megosztás
hozzászólás
F1-es ebédszünet: Vettel az élen, a McLaren bajban

Előző cikk

F1-es ebédszünet: Vettel az élen, a McLaren bajban

Következő cikk

Button kiáll a nők mellett: "Ó, Carmen..."

Button kiáll a nők mellett: "Ó, Carmen..."
Hozzászólások betöltése