BRÉKING

Az FIA elnöke nem vonja kétségbe Kubica állapotát

Az FIA elnöke, Jean Todt abszolút nem aggódik Robert Kubica állapota miatt, ugyanis szerinte fizikális szempontból semmi kockázata sincs a lengyelnek egy F1-es visszatérés esetén - már ha a Williams esélyt ad neki 2018-ban.

Robert Kubica, Renault Sport F1 Team

Fotót készítette: Zak Mauger / Motorsport Images

Kubica az Abu Dhabi Nagydíj utáni gumiteszten lehetőséget kap a Williamstől, hiszen a grove-i istálló éppen azt fontolgatja, kit ültessen Lance Stroll mellé a következő szezonban. 

A Renault végül inkább Carlos Sainzot választotta Nico Hülkenberg csapattársának, akit a Toro Rossótól kaptak kölcsön, ugyanis nem voltak teljesen meggyőződve róla, hogy a lengyel készen áll a következő évre. A Williams azonban közelebb állhat a Kubicával való megegyezéshez. 

A lengyel versenyző jobb keze még mindig korlátoltan mozog, de az FIA elnöke biztos benne, hogyha a lengyel versenyző átmegy a Forma-1-es orvosi vizsgálatokon, akkor maximálisan képes lesz teljesíteni a királykategóriában. 

"Szakértőink vannak, és biztos vagyok benne, hogy minden lépést megtesznek, ha előáll egy ilyen helyzet." - mondta Todt, mikor arról kérdezték, hogy aggódik-e Kubica visszatérése miatt. 

"A versenyzők jönnek-mennek - Kubica azonban természetesen más, hiszen a nagyon komoly ralibalesete miatt kellett idő előtt távoznia. Túlélte, és visszatért a motorsportba a raliban."

"Most már együléses versenyautókat vezet, szóval idővel kiderül. Azonban nyilvánvalóan minden eszközünk megvan, hogy elvégezzük az orvosi ellenőrzéseket, vagyis az orvosoknak kell dönteni."

Kubica már átment az FIA tesztjén, tehát elég gyorsan el tudta hagyni a pilótafülkét, és az F1-es szuperlicencet is megkapta a korábbi tapasztalatai és megtett km-ei alapján, melyeket jelenkori F1-es autókban teljesített. 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso boldog: inkább friss abroncsok, mint gyenge Q3-as eredmény
Következő cikk Ricciardo örül a gyors körének, Verstappen elveszettnek érzi magát

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország