Az FIA elnöke nem állna meg az Andrettinél, 12 csapatot is elbír szerinte a Forma-1

Az FIA elnöke, Mohamed bin Szulajm, miután vasárnap Twitteren fejezte ki meglepetését az Andretti és a Cadillac Forma-1-es csatlakozási terveit érő kritikák miatt, hétfőn jelezte, a sorozatnak bővülnie kell, nem egy, hanem akár két csapattal is.

Mohammed bin Sulayem, President, FIA, is interviewed

Fotót készítette: Carl Bingham / Motorsport Images

Az FIA elnöke, Mohamed bin Szulajm üzent a Forma-1 csapatainak azok új nevezőket ellenző hozzáállása miatt. A tisztségviselő a Soymotor beszámolója szerint újra tisztázta, több csapatot szeretne látni a rajtrácson.

Az Andretti és a Cadillac bejelentése, miszerint közösen indítanának új csapatot a Forma-1-ben, nem a várt meleg fogadtatást kapta. Egyelőre úgy tűnik, hogy csak a McLaren és esetleges motorszállítójuk, az Alpine támogatja csatlakozásukat, a többiek továbbra is ellenzik a csapat érkezését.

Ráadásul az amerikai gárda riválisokat is kaphat, ugyanis az utóbbi hetekben egy hongkongi milliárdos, Calvin Lo és a Panthera Team Asia is közölték, aktívan keresik a módját annak, hogy csatlakozzanak a sorozathoz.

Furcsamód az FIA és a Forma-1 megosztottak a kérdésben. A bajnokság vezetőivel szemben a szövetség elnöke, bin Szulajm többször is támadta a szervezet és a csapatok ellenkezését. Vasárnap a Twitteren hangoztatta, mennyire meglepte az Andretti bejelentésének fogadtatása, hétfőn pedig a Dakar-rali helyszínén tartott sajtótájékoztatón tett rá még egy lapáttal:

Még több F1 hír:

„Ha megnézzük a Forma-1 fenntarthatóságát, muszáj megnyitnunk más márkák előtt. Tizenkét csapatunk lehet maximum a rajtrácson. Egy olyan cég, mint a General Motors, ami a világ öt legnagyobb gyártójának egyike… Segítenünk kell elérni a csúcskategóriát, ha erre vágynak. Ilyen jövőt szeretnék.”

„Aztán ott van az Andretti csapat. Van egy eljárás, meg kell várnunk, hogy sikerrel veszik-e és eljutnak-e a rajtrácsra. Egy új gyártó csak segíti a Forma-1-et és nem látom, miért ne kéne üdvözölnünk az új csapatokat, főleg az amerikaiakat, ahol már három verseny is lesz idén.”

„Bármilyen felkérést szívesen veszünk, ha valaki a 12 csapat egyike akar lenni. A jó csapatokat, akkor is, ha kicsik, mint a Haas, el fogjuk fogadni. Reméljük változni fognak a dolgok és valóban lesz 11. csapat, meglátjuk, mi történik majd.”


Ezért nem nyűgözte le az F1-et és a csapatokat Andretti új terve

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Sajtó: Eddig nem igazolhat másik csapathoz Mattia Binotto!
Következő cikk Andrettiék szerint minden "sznobizmus" ellenére megszolgáltak a helyért a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország