Az FIA-elnök szerint jól döntött a Ferrari Vasseur kinevezésével

Mohammed Ben Szulajem azt viszont nem tudja megjósolni, hogy a csapatfőnök-váltással eléri-e a maranellói alakulat a kívánt eredményeket, azonban a franciát megfelelő választásnak gondolja a vörösök élére.

Frédéric Vasseur, Ferrari

Fotót készítette: Ferrari

A Ferrarinál hivatalosan is véget ért a Binotto-éra, immáron Frederic Vasseur felel a csapatfőnöki feladatokért az olaszoknál. Mohammed Ben Szulajem, az FIA elnöke úgy véli, hogy a vörösök jól döntöttek, amikor a francia szakembert nevezték ki.

„Ez egy teljesítményalapú döntés volt, szerintem helyesen cselekedtek“ - mondta az FIA-elnök a Dakar-ralin a média munkatársainak. A Ferrari 15 éve nem szerzett világbajnoki címet, 2008-ban sikerült a konstruktőri trófeát bezsebelniük, egyéni vb-címet pedig Kimi Raikkönen nyert utoljára egy évvel korábban.

A tavalyi szezonban ismét közel kerültek ahhoz, hogy visszatérjenek az élre, de az év elején mutatott jó formájukat hanyatlás követte és végül nem volt esélyük Max Verstappen és a Red Bull ellen.

Még több F1 hír:

Ben Szulajem szerint a Ferrari jobb eredményeket érdemelt volna, de arra is kitért, szerinte mi lehet az oka, hogy mindig hiányzik a vörösöknek egy kis plusz a nagy áttöréshez.

„Amikor a Ferrari sikeres volt, akkor nagyon sokszínűek voltak. Nem arról van szó, hogy egy nem olasz csapatfőnök jobb lenne, vagy rosszabb, de a megfelelő megtalálása a lényeg. Akkor nem kell a szerencsére hagyatkozni“ - vélekedett az FIA-elnök.

„Ha minden csapatnak ugyanolyan motorja lenne és ugyanaz lenne a csapatfőnöke, akkor is csak egy nyerhetne a végén. Hogy megvannak-e a megfelelő összetevők a bajnoki címhez, a Ferrarin kívül senki sem tudja. De a győzelem és a világbajnoki cím megszerzése nem lenne újdonság a Ferrari számára. Csak idő kérdése, mikor nyernek újra“ - tette hozzá Ben Szulajem.

Massa arról, hogy milyen volt Schumacher és Alonso mellett versenyezni

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezért nem zavarta Russellt annyira a Mercedes rosszabb autója, mint Hamiltont
Következő cikk A Forma-1 2026-os motorszabályzata az újonnan érkezők számára is kiegyenlítheti a terepet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország