Az FIA elmagyarázta, hogy valósítaná meg a 0.3 másodperc különbséget a motorok között!

Az FIA elmagyarázta, hogy valósítaná meg a 0.3 másodperc különbséget a motorok között!

Az FIA a Stratégiai Csoportot akár arra is utasíthatja, hogy gondolják újra a motorszabályokat, ha az erőforrások közötti különbség túl nagy lenne 2017 elején.

Az új motorszabályok szerint a motorgyártók és az FIA megegyezett abban, hogy azt is szabályozni fogják, a motorok között ne legyen túl nagy különbség.

A következő szezon elején az FIA figyelni fogja az erőforrások teljesítményét, és ez alapján további intézkedéseket tesznek – ugyanis a motoroknak a barcelonai pályán egymástól 0.3 másodpercre kell lenniük.

„Van egy folyamat, amiben megegyeztünk a motorgyártókkal. Nem a köridőket vesszük alapul.” – mondta az FIA Erőforrás részlegének vezetője, Fabrice Lom a Spanyol Nagydíj előtt.

„Vannak eszközeink, amivel mindent szimulálni tudunk, szóval minden autóban csupán a motor teljesítményét is ki tudjuk számolni, majd ezt erőindexxé alakítjuk át, hiszen ott a hibridrendszer és az erőforrás, így nem tudunk csak lóerőkről beszélni. Ez egy index.”

„Az első három futam minden egyes körén minden egyes autót ellenőrzünk, majd minden erőforrás legjobbját vesszük a versenyekről, és átlagot vonunk. Ezután teljesítménybeli erőforrás indexet számolunk minden gyártó minden motorjára.”

„Majd ezt az indexet lefordítjuk a barcelonai pályára. Az indexet köridővé alakítjuk, és leellenőrizzük a különbségeket a barcelonai pályán.”

Ha ez a végső érték meghaladja a 0.3 másodpercet, akkor a Stratégiai Csoportnak kell lépni.

„Riportot készítünk a Stratégiai Csoportnak, és az már az Ő döntésük, hogy mit tesznek.”

„Ami pedig az időzítést illeti, az első három futamon végezzük el a méréseket, ez pedig még a határidő előtt van, így a következő évre változtatásokat lehet eszközölni – azaz a Stratégiai Csoport és a Forma-1-es Bizottság változtatni tud a következő évre.”

„Egyértelmű, hogy a csomag közelebb hozza a motorokat, azonban ezt nem tesszük kötelezővé: nem írjuk elő, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz a motorok. Mi csak olyan méréseket hajtunk végre, amik elősegítik ezt.”

„Természetesen a konvergencia a szabályok stabilitásával jön el, amit megpróbálunk felgyorsítani ezekkel a számításokkal: azonban egyáltalán nincs előírt határérték.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING