Az FIA arra számít, hogy a Renault a Magyar Nagydíj után is óvni fog a Racing Point ellen

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) arra számít, hogy a Renault hamarosan egy újabb óvást fog benyújtani a Racing Point ellen, közvetlen a Magyar Nagydíj után.

Lance Stroll, Racing Point RP20

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

Több részletes cikket is közöltünk az Olvasóinknak az ügyről a Renault F1 Team és a Racing Point között, miután a franciák megkérdőjelezték a rivális fékcsatornáját. A jövőre már Aston Martinként szereplő csapat azonban tagadja, hogy ez a Mercedes rendszere lenne.

Még több F1 hír:

Otmar Szafnauer, a Racing Point főnöke a holland Ziggo Sportnak elmondta, az FIA napokon át volt a főhadiszállásukon, ahol mindenkit meghallgattak és ellenőrizték az adatokat. A szakember szerint a szövetség elégedett volt, de egyelőre nincs hivatalos döntés az ügyben.

A Renault még a Stájer Nagydíj után nyújtott be óvást a Racing Point ellen. Miután a csapat úgy döntött, hogy továbbra is használja az óvás alá került rendszerét, a Renault-nak lehetősége van arra, hogy minden ilyen verseny után óvást nyújtson be.

A Racing Point természetesen felkészült erre, és az FIA várhatóan a Brit Nagydíj előtt hallgatja meg újra a csapatot az összes bizonyíték begyűjtését követően. Ez július utolsó hetében történhet meg. Kérdés, hogy mi lesz a folytatásban, mert lehetséges, hogy ezzel nem lesz vége.

Ha a vesztes csapat fellebbezést nyújt be, az ügy valószínűleg a Spanyol Nagydíj után is folytatódni fog, és ez további óvásokat jelenthet a két brit futamra, valamint a barcelonai eseményre. Az FIA-től Nikolas Tombazis azt mondta, jelenleg csak a Stájer Nagydíjra benyújtott óvásról van szó.

Lance Stroll, Racing Point RP20

Lance Stroll, Racing Point RP20

Fotó készítője: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Tombazis egyértelművé tette, hogy jogukban áll mindezt megtenni egy másik nagydíjon is, amíg az ügyet nem döntik el, és ezzel együtt a Racing Pointnak joga van arra, hogy az óvás alá került alkatrészékkel vagy más elemekkel versenyezzen.

Az FIA szerint mindkét oldalnak megvan a joga arra, hogy folytassa ezt, tehát a Renault minden futamot megóvhat, addig a Racing Point minden versenyen használhatja az érintett fejlesztéseket. A szövetség azonban felhívta arra a figyelmet, hogy ezzel a Racing Pointnak vállalnia kell a kockázatot, mivel ha elbukják az ügyet, az érintett futamokon elért eredményeket, pontokat elveszíthetik.

Tombazis úgy érzi, hogy formalitási okokból potenciálisan megvan arra a lehetőség és valószínű is, hogy újabb óvásokat kapjanak. Ahogyan a szakember fogalmazott, ez a Renault döntése, amiben más nem vesz részt. „Azt hiszem, amíg ezt az ügyet nem bírálják el, tiltakozásokat fogunk látni.”

Sparks fly from the rear of Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Sparks fly from the rear of Esteban Ocon, Renault F1 Team R.S.20

Fotó készítője: Charles Coates / Motorsport Images

A Racing Point elegendő időt kap a felkészülésre, ami három hetet is jelenthet. Ez elég lehet arra, hogy meg tudják védeni magukat, bár a háttérben már készülhettek valami hasonlóra, hiszen pontosan tudták, hogy a Renault mit tervez.

Tombazis arra számít, hogy valamikor az első Brit Nagydíj előtt ül össze az FIA, de hozzátette, ez attól is függ, hogy a Racing Point befejezi-e addig a dokumentumok összeállításét, és ugyanez igaz a szövetség részéről is a saját vizsgálati anyaguk kapcsán. Tombazis szerint valószínű, hogy ez meg fog történni az első brit futam előtti héten.

„Normál körülmények között a bírák néhány órán, vagy akár egy órán belül is dönthetnek a meghallgatás kapcsán. Elméletileg az a csapat, mely kevésbé elégedett a bírák döntésével, fellebbezést nyújthat be, és a Nemzetközi Fellebbviteli Bírósághoz fordulhat.”

Ez ebben az esetben egy újabb ügyet generálna, újabb előkészületekkel az ügyvédek és a beadványok bevonásával. Mindez valószínűleg a Spanyol Nagydíj utáni hétre tolódna át. A végleges döntés akár augusztus végéig is kitolódhat, ha a csapatok úgy döntenek, hogy a fellebbviteli bíróság elé viszik az ügyet.

A McLaren egyáltalán nem frusztrált a helyzete miatt

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk A McLaren nem frusztrált a motorváltást érintő fejlesztési zsetonok felhasználása miatt
Következő cikk A Red Bull máris elhasználta az egyik „jokerét” a Magyar Nagydíjon

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország