Az FIA alaposan átvizsgálta a McLarent a bakui F1-es futam után

Az FIA hivatalos dokumentumából kiderült, hogy ezúttal a McLaren-pilóta Oscar Piastri autóját vizsgálták át alaposan, hogy megfelel-e a kocsi a technikai szabályzat minden követelményének.

Oscar Piastri, McLaren F1 Team, 1st position, celebrates in Parc Ferme

Oscar Piastri, McLaren F1 Team, 1st position, celebrates in Parc Ferme

Fotót készítette: Simon Galloway / Motorsport Images

Oscar Piastri remek versenyzéssel tudott diadalmaskodni az Azeri Nagydíjon, ezzel egyre közelebb van a pontversenyben a harmadik helyezett Charles Leclerc-hez és a második helyezett Lando Norrishoz.

Az FIA pedig a hivatalos dokumentumában közölte, hogy a pontszerzők közül véletlenszerűen ezúttal a futamgyőztes Piastri autóját vetették alá alapos fizikai vizsgálatoknak, többek között a fékhűtőt, a hátsó fékrendszert és a fékdobokat is átvizsgálták, és mindent rendben találtak.

A dokumentumban nem esik szó a McLaren érdekes megoldásáról, amit mini-DRS-nek neveznek, azonban erről az FIA egy külön nyilatkozatot adott ki, amit itt tudtok elolvasni.

Eközben Vasseur reméli, hogy igaza van Verstappennek, míg Leclerc figyelmeztetést küldött a McLarennek és a Red Bullnak.

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A „legenda újjászületik” – a McLaren is vagány festéssel készült Szingapúrra
Következő cikk Az FIA elnökét zavarja, hogy "rapzenére" hasonlít a rádiós kommunikáció a Forma-1-ben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország