Az FIA a McLaren panasza nélkül is megvizsgálta volna Bottas bokszutcai esetét

Az FIA versenybírói a McLaren panasza nélkül is kivizsgálták volna Valtteri Bottas bokszutcai megpörgését, jelentette ki a Forma-1 versenyigazgatója, Michael Masi.

McLaren pit crew members attempt to assist Valtteri Bottas, Mercedes W12, in the pit lane

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A 2021-es Stájer Nagydíj második szabadedzésén furcsa jelenetnek lehettünk szemtanúi, ugyanis Valtteri Bottas egy kerékcserét követően a bokszutcában forgott meg, miután kísérleti jelleggel 2-es fokozatból indult.

Bár Bottas nem ütött el senki, és a McLaren szerelői vissza is tolták a helyes irányba a finn pilótát, a McLaren csapatmenedzsere, Paul James gyorsan rádiózott is a versenyigazgatóságnak, és nevetségesnek, valamint veszélyesnek nevezte Bottas mutatványát, amit később élő adásban is visszajátszottak.

Bottas végül egy 3 rajthelyes büntetést kapott a hibájáért, amit ő, valamint Toto Wolff is túl szigorúnak tartott, és Wolff szerint szórakoztató, hogy a nyilvánosság felé megnyílt rádiócsatornán a McLaren egyből látványosan panaszkodott rájuk.

Az FIA versenyigazgatója, Michael Masi a futamot követő szokásos sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a McLarent leszámítva egyik másik csapat sem beszélt belük Bottas esete miatt, de azt is hozzátette, hogy anélkül is kivizsgálták volna azt.

Még több F1 hír:

„Az ilyen és ehhez hasonló esetekben egyből azzal kezdünk, hogy kirakjuk a „vizsgálat alatt” feliratot a képernyőkre, hogy a bokszutcában is mindenki értesüljön arról, hogy mi történik nálunk.”

„Az eset különlegessége miatt még akkor is, ha a McLaren egy szót sem szólt volna, megkértem volna a versenybírókat, hogy vizsgálják meg közelebbről azt.”

Az F1 közvetítéseiben az idei Spanyol Nagydíj óta jelent meg új elemként a csapatok és az FIA közötti kommunikáció, de Masi szerint ez az új elem egyáltalán nem befolyásolta volna a versenybírók döntését.

„A stewardok nem hallják a köztem és a csapatok közötti kommunikációt, és nem hallják a kommentálást sem, szóval nem értesültek volna az ügy ezen részéről semmilyen formában.”

Ezekkel a fejlesztésekkel hagyta le Red Bull a Mercedest a 2021-es Forma-1-es szezonban

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brawn: Leclercnek változtatnia kell a hozzáállásán
Következő cikk Verstappen szerint „minden egyes hétvégén” ilyen teljesítményt kell nyújtaniuk

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország