BRÉKING

Az F14T kicsit gyorsan elrágja a gumikat - koordinációra van szüksége a Ferrarinak

Véli James Allison, aki szerint Marco Mattiacci érkezése egy volt a fontos lépések közül, melyek segítenek a helyes irányba fejlődni. A Ferrari idei éve elég siralmas, de a háttérben nagy munkálatok zajlanak.

Allison tavaly érkezett a Lotustól, és ismerős volt számára a környezet, hiszen korábban dolgozott már Maranellóban. Idén új csapatfőnököt kaptak Mattiacci személyében, aki további változtatásokat tervez a szervezet felépítésében. A technikai vezető Allison a következőket mondta a saját szerepéről.

"Az én szerepem az, hogy biztosítsam, a motorral és a kasztnival foglalkozó részlegek megfelelően vannak koordinálva, így ezek programjai passzolnak, és a céljaink közösek"- idézte Allisont az Autosport. "Azt is biztosítani kell, hogy mindenkinek ugyanaz a hozzáállása, a határidők is egyeznek. Kicsit le van butítva, ahogy most így beszélünk róla, de nagyon fontos, hogy ez a kettő remekül legyen koordinálva, és különösen fontos egy olyan cégnél, ahol minden egy fedél alatt van - alapvető fontosságú a lehetőség, hogy remekül koordináljuk ezeket."

//

Post by www.f1-live.hu.

Az új csapatfőnök már beilleszkedett a rendszerbe, véli a szakember. "Legyen szó jó vagy rossz F1-es csapatról, meglehetősen lenyűgöző szervezet - sokkal, de sokkal könnyebb rosszabbá tenni őket, mint javítani rajtuk. Egyszerre van szükség nagy és kis változtatásokra"- mondta Allison.

"Abszolút értelemben elég kis változtatásokat kell végrehajtani, de sok van belőlük, és pár hónapja már zajlanak. Marco érkezése segített galvanizálni ezek többségét, és a Ferrari vezetőségében történnek olyan változások, melyek rendkívül segítenek abban, hogy a helyes irányba menjünk."

Bő egy éve nem nyertek futamot, idén csak két dobogós helyezés jutott nekik egyelőre. A technikai vezető szerint "meglehetősen egyértelműek" az F14T gyenge pontjai.

"Nem rendelkezünk annyi leszorítóerővel, mint azok, akik gyorsabbak nálunk, és nem rendelkezünk annyi motorerővel, mint azok, akik gyorsabbak; trükkös vezetni az autónkat. Ennek következtében megúszik a hátulja - kicsit gyorsan elrágja az abroncsait két olyan versenyzővel is, akik rendkívül érzékenyek, finoman bánnak a gumikkal."

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel nem jár panaszkodni a Renault-hoz - 2016 közepén lehetnek a Mercedes szintjén (exkluzív)
Következő cikk Williams: Nem vagyunk gyári csapat, mint a Ferrari, vagy a Mercedes, de bajnokok lehetünk!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország